Index Vakbarát Hírportál

Bombagóllal vezetett, mégis kikapott Kleinheisler csapata

2017. november 23., csütörtök 19:09 | aznap frissítve

Már délután megkezdődött az Európa Liga csoportkörének ötödik köre. Kazahsztánban Kleinheisler László csapata (a magyar válogatott sérülés miatt nem léphetett pályára), az Asztana akár csoportelső is lehetett volna, ehhez a Villarrealt kellett volna legyőzni. Az elején úgy nézett ki összejön, de aztán a spanyol csapat fordított, és 3-2-re nyert, ezzel gyakorlatilag már tovább is jutott.

A meccs első csodás jelenetét a 22. percében láthattuk, amikor a Kongói DK válogatott játékosa, Junior Kabananga olyan harminc méterről, ballal csavarta el zseniálisan a labdát. Volt benne nem kevés szerencse is, de gólt akart lőni és sikerült is neki.

Aztán szép lassan őrölte fel ellenfelét a Villarreal. Még az első félidőben egyenlített a spanyol bajnokság hatodik helyezettje, Bacca csodás, bal külsővel meglőtt indítása után Dani Raba lőtt nagy gólt.

Aztán a Villarrealba a 60. percben beállt Bakambu és öt perccel később betalált, majd a 83. percben eldöntötte a meccset. Még az is belefért a sikerhez, hogy a 88. percben Twumasi szépített az Asztanának.  

A csoport

Asztana (kazah)-Villarreal (spanyol) 2-3 (1-1)

Gól: Kabananga, Twumasi, ill. Dani Raba, Bakambu (2)

Makkabi Tel-Aviv (izraeli)-Slavia Praha (cseh) 21.05

Az állás: 1. Villarreal 11 pont, 2. Asztana 7, 3. Slavia Praha 5, 4. Makkabi Tel-Aviv 1

Rovatok