Index Vakbarát Hírportál

Nem is a válogatott kapott ki Andorrában

2017. november 24., péntek 14:02

Berzi Sándor szerint a magyar futballban a fejlődés látható és mérhető, de természetesen a közvéleményt elsősorban a felnőtt válogatott szereplése érdekli igazán. Az MLSZ alelnöke ezt pénteken, a Magyar Labdarúgás Napja alkalmából rendezett fővárosi ünnepségen tartott beszédében hangsúlyozta - jelentette az MTI.

Az effajta nem létező dolgokat ünneplő ünnepségeken szokásos bullshitelés mellett azért mondott érdekeset is a sportvezető. Mégpedig a válogatottról. Na nem arra gondolunk, hogy "a tavalyi nagy siker után nem tudta hozni azokat az eredményeket, de legfőképpen azt a játékot és teljesítményt, amelyet az elmúlt két évben", mert ezt a hülye is tudja, hanem hogy:

"Nagy hiba volt az andorrai vereség, amelyen

egy válogatottnak nem nevezhető csapattal állt fel

Bernd Storck szövetségi kapitány, ebből a kudarcból pedig nehéz volt talpra állni."

Arról, hogy ha magyar válogatottnak nem lehet nevezni a csapatot, ami kikapott odakint 1-0-ra, minek lehet, nem beszélt.

De miután belerúgott Storckba, gyorsan meg is dicsérte, és azt is megmagyarázta, miért kellett mennie:

Storck úr remek munkát végzett, de ilyen az edzői sors.

Az elmúlt év pozitívumai között Berzi Sándor kiemelte az utánpótláscsapatok szereplését: az U21-esek jól indultak az Európa-bajnoki selejtezősorozatban, míg az U19-es és az U17-esek is elérték az elitkört, utóbbiak a végső kontinensviadalon szerepeltek. Kiemelte, a társasági adókedvezménynek (TAO) is köszönhetően folyamatosan épülnek a pályák, emellett újabb stadionok készülnek vagy készültek el, továbbá egyre többen futballoznak. (Arra, hogy a csodás stadionokban milyen színvonalon megy a játék, nem tért ki.)

A Magyar Labdarúgás Napját az MLSZ minden évben november 25-én, az 1953-ban ezen a napon rendezett londoni magyar-angol mérkőzés évfordulóján rendezi. Az Aranycsapat 6-3-ra győzött a Wembley Stadionban. Idén a hétvége miatt hozták egy nappal korábbra az ünnepséget, amelyen a hazai futball, a szakma korábbi és jelenlegi meghatározó alakjai is találkoznak egymással. Már ott volt Storck utódja, az új szövetségi kapitány, a belga Georges Leekens is. (Index/MTI)

Rovatok