Index Vakbarát Hírportál

Nem értettek egyet Ancelotti módszereivel, ezért rúgták ki

2017. december 4., hétfő 13:08 | aznap frissítve

A La Domenicának adott interjújában Carlo Ancelotti elárulta, hogy miért rúgták ki a Bayern Münchentől, és azt is, hogy miért nem lesz olasz szövetségi kapitány. 

Ancelottit a tavaly megnyert bajnokságot követően, második müncheni szezonjának elején, szeptemberben menesztették. Az edző azóta is pihen, így értelemszerűen a 2018 világbajnokságról lemaradó, jelenleg kapitány nélküli olasz válogatottnál is felmerült a neve. Ancelotti megerősítette, hogy érdeklődtek nála az ügyben, de rögtön el is vetette a dolog lehetőségét.

"Beszéltem a szövetség képviselőivel, és elmondtam nekik, hogy hatalmas megtiszteltetésnek tartom, hogy ennyire sokan szeretnék, hogy én legyek a kapitány. Ugyanakkor a válogatott irányítása egy teljesen más szakma, amiben nincs tapasztalatom" – mondta a pályafutása során csak kluboknál dolgozó edző. Majd egyértelműen bezárta az ajtót a lehetőség előtt: „Ismét klubcsapatot szeretnék irányítani, minden egyes napon edzéseket szeretnék vezényelni.”

Amikor  kirúgták, Uli Hoeness, a Bayern elnöke azt jelölte meg egyik okként, hogy Ancelotti stábja sokat vitatkozott a klub csapatorvosaival és az erőnléti edzőkkel. Emellett számtalan hír szólt arról, hogy a csapat befolyásos játékosai is ellene fordultak

"A játékosok, a Bayern elnöke és a média már beszélt eleget a dologról, nem érzem úgy, hogy nekem is kéne" – kezdte Ancelotti, hogy aztán egy éles kanyarral hirtelen így folytassa:

"Nem értettek egyet a módszereinkkel. Sok-sok év alatt építettem fel a munkamódszeremet, és nem fogom megváltoztatni őket. A játékosok 60 meccset játszanak évenként, az én elképzeléseim a minőségen alapulnak a mennyiség helyett. Ahelyett, hogy másfél órás edzéseket tartanék, sok lassú futással, szerintem hasznosabb egy 1 órás edzés, ami a gyors futásokra koncentrál, a labdás feladatokra és a mérkőzésszituációk gyakorlására."

"A futball nem a lassú futásról szól. Hosszú pályafutás van mögöttem játékosként, nekünk annak idején sokal több futódezésünk volt, de az idők megváltoztak. Azoknak a játékosoknak, akiknek 60 meccse van egy évben, az ilyen munka már káros. Alkalmazkodnunk kell, és a legtöbbet kihozni a rendelkezésünkre álló időből” – mondta az edző, egyben megmagyarázva, hogy miért gondolhatták egyesek túl könnyűnek vagy kevésnek az edzésmunkát. 

Még ennél is érdekesebb talán, hogy az edző lényegében megerősítette, a müncheni játékosok és a klubvezetés összejátszása vezetett a bukásához. Amikor arról kérdezte az újságíró, hogy milyen tanácsot adna az AC Milan edzőjeként debütáló volt játékosának, Gennaro Gattusónak, Ancelotti így felelt.

"Ha valami nem működik, akkor mindig az edző a hibás. Az én tanácsom Gattusónak:  Jobb a saját elképzeléseidhez ragaszkodva elbukni, mint másokéval kudarcot vallani. 

Bármilyen döntést is hozol, ha a klub nem véd meg, akkor halott vagy. Ha kihagysz egy játékos, erre ő elmegy panaszkodni a klubhoz, ott pedig mögé állnak, akkor elvesztetted az arcod a játékosok előtt. Innen nincs visszaút.

A médiában megjelentek alapján engem azért rúgtak ki, mert 5 nagy játékos is ellenem volt." 

Rovatok