Index Vakbarát Hírportál

A Haladás a 92. percben győzte le a Videotont

2017. december 9., szombat 18:03

A kiesőzónából menekülő Haladás hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Videotont, ami így elveszítette az első helyét az NB I. 19. fordulójában, mert a Ferencváros legyőzte a Vasast. 

A Haladás új edzőjével, a szlovák Hippel megindult felfelé, sorozatban harmadik meccsét nyerte a szombathelyi klub. A Videoton veszélyesen kezdett, a hatodik percben például két kapufát is rúgott. Hiába volt sok helyzete a listavezetőnek, nem tudott élni vele. A Haladás sem volt sokkal hatékonyabb, a 44. percben egy büntetőjük is kimaradt, Németh Márió hibázta el. 

A második félidőben is bekezdett a Videoton, de nem tudott gólt lőni, az 55. percben ott is kimaradt egy büntető, Lazovic hagyta ki. A meccset a 92. percben Mészáros döntötte el.

Frissítés: A Videoton eddig is csak jobb gólkülönbséggel vezette a bajnokságot, így a Ferencváros már egy döntetlennel átvehette az első helyet. A Fradi élt a lehetőséggel, Lovrencsics Balázs góljával már a második percben vezetett egy szöglet után, úgy tűnt, ez is marad a végeredmény a leülő meccsen, de a 92. percben egy kontrából Goriaram is betalált. Az uruguayi egyedül vihette kapura, gólja előtt lecselezte a kifutó Kamenar kapust is.

Az NB I. keleti derbijén, a DVTK 3-2-re verte a meccset kilenc emberrel befejező DVSC-t. A Diósgyőr jól rajtolt, a 17. percben már 2-0-ra ment Ugrai és Karan góljával. A 36. percben Takács szépített. A félidő vége balhés lett, Jovanovicot állította ki a játékvezető. 

A második félidőben Busai találatával 3-1-lett, de Tőzsér 11-esével újra szoros lett a meccs. A 96. percben Ferenczi megkapta második sárgáját, így a Debrecen kilenc játékossal fejezte be a meccset.  A Diósgyőr utoljára 2009. július 25-én győzte le a DVSC-t.

OTP Bank Liga, 19. forduló:
Budapest Honvéd-Paksi FC 1-0 (0-0)
Bozsik Stadion, 1330 néző, v.: Berke
    gólszerző: Gazdag (61.)
    sárga lap: Gazdag (70.), illetve Vági (31.), Simon (70.)

Swietelsky Haladás-Videoton 1-0 (0-0)
Szombathely, 5000 néző, v.: Kassai
    gólszerző: Mészáros (92.)  
    sárga lap: Wils (24.), Mészáros (90.), illetve Nego (29.), Fejes (33.), Pátkai (67.), Hadzic (79.) 

Puskás Akadémia FC - Újpest FC 2-1 (2-0)
Felcsút, 1328 néző, v.: Iványi

    gólszerző: Diallo (7.), Perosevic (37.), illetve Obinna (57.)
    sárga lap: Knezevic (3.), Spandler (71.), Csilus Á. (74.), illetve Novothny (43.), Tischler (64.), Obinna (82.)

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő-Mezőkövesd Zsóry FC 0-0
Balmazújváros, 674 néző, v.: Andó-Szabó
    sárga lap: Rus (93.), illetve Hudák (49.), Góhér (95.)

Diósgyőri VTK-Debreceni VSC 3-2 (2-1)
Mezőkövesd, 1655 néző, v.: Bognár
    gólszerzők: Ugrai (12.), Karan (17.), Busai (76.), illetve Takács T. (36.), Tőzsér (82., 11-esből)
    kiállítva: Jovanovic (45+1.), Ferenczi (96.)
    sárga lap: Vela (53.), Kocsis (73.), illetve Könyves (53.), Kinyik (55.), Ferenczi (95., 96.)

Vasas FC-Ferencváros 0-2 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, 1800 néző, v.: Pintér  
    gólszerző: Lovrencsics B. (2.), Gorriaran (92.) 
    sárga lap: Szivacski (59.), illetve Spirovski (89.)

Rovatok