Index Vakbarát Hírportál

Dárdai: Nekünk az a realitás, ha kétszer húsz pontunk van

2017. december 11., hétfő 16:11

A Hertha BSC a 91. percben lőtt góljával mentette 1-1-re az Ausburg elleni Bundesliga-meccsét. A döntetlen Dárdai Pál csapatának kedvezőbb, szükség is volt rá, hiszen a mögöttük lévő csapatok, mint a Freiburg vagy a Werder Bremen nyerni tudott. Sűrű a bajnokság mezőnye, a 11. Wolfsburg és a 17. Werder között csak négy pont a különbség. A Hertha sincs stabil helyzetben a 12. helyével és 18 pontjával, a 16., már osztályozós Freiburgnak 15 van, a kieső Werdernek 14.

„Mindenki látja, hol állunk most. Elég szoros. Huszonegy pont volt a kívánságunk, de van még két meccsünk rá, hogy elérjük" – nyilatkozta Dárda a Kickernek.

Az edző arról számolt be, hogy játékosai mentálisan fáradtak a hosszú szezon miatt. „Mindenki látta az eredményét, a csapat valahogy begörcsölt. Tíz percig jól játszottunk, de aztán magunkra húztuk az ellenfelet, két rossz passzal elveszítettük az irányítást" – mondta Dárdai az Augsburg elleni meccsről.

Úgy érezte, nagyon ideges volt a csapata, felesleges lelki terhet pakoltak magukra a játékosai, négy passz már nem sikerült egymás után nekik. „Miután az Augsburg vezetett, feljavultunk, és ledobtuk a hátizsákot, igaz, nem tudom, hogy miért volt egyáltalán rajtunk."

Dárdai szerint a hozzájuk hasonló csapatokkal felszabadultan kéne játszaniuk, de ez nem mindig egyszerű lelkileg. Szerdán a 10. Hannoverrel meccsel a Hertha, győzelmi kényszerben van, mert egy vereség a kiesőzónába sodorhatja a csapatot.

A Hertha az elmúlt években erőn felül teljesített. A 2015/16-os szezonban hetedik, tavaly hatodik volt Dárdaival, de szerinte ez nem lehet elvárás.

Nem vagyunk olyan magasan, mint amiről mindannyian álmodunk, de ez a valóság. Ahogy azt a múlt évben is megmondtam, de senki nem akart hinni nekem, a Herthának az a realitás, ha egy szezonban kétszer húsz pontot gyűjt.

Rovatok