Index Vakbarát Hírportál

Hemingway gyengeelméjűnek nevezte a kirúgott Honvéd-edzőt

2017. december 11., hétfő 09:37

A Budapest Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway korábban azt nyilatkozta, volt edzője, Erik van der Meer nem idióta, hogy őt és a klubját ócsárolja egy interjúban, de a tréner kirúgása után máris változott a helyzet.

Van der Meerrel a holland Voetball International közölt interjút, amelyben olyan állítások voltak, hogy Hemingway nem ad pénzt semmire és még az izraeli miniszterelnököt is melegítőben fogadta. Az edzőnek olyan érzése volt, mintha a nyolcvanas években lenne egy amatőr klubnál.

A holland edző később azt mondta, nem is adott interjút, és Hemingway is erre hajlott. Az edzőváltás – a szombaton kirúgott Van der Meert Supka Attila követi – után azonban már a Honvéd-tulajdonos is máshogy látja a korábbi helyzetet.

„Volt egy nyilatkozata, amit aztán cáfolt, utána a holland újság állította, hogy mégis nyilatkozott, és bizonyítéka is volt. Ha azt nem feltételezzük, hogy csökkentett mentális képességű volt abban az időben, akkor azt kell feltételeznem, hogy olyan dolgokat mondott, amiért elbocsájtás jár. Úgy gondoltam, hogy nem képes összefogni a csapatot, amikor pedig nyilatkozott, akkor ilyen szinten gyengeelméjű is, normális edző nem nyilatkozik így, ha úgy gondolja, hogy a tulajdonosról kell beszélnie." – idézte Hemingwayt a Csakfoci.hu.

Rovatok