Index Vakbarát Hírportál

A Numancia is megfogta a Realt

2018. január 11., csütörtök 00:06

A Real Madrid múlt héten 3-0-ra nyert Numanciában a Spanyol Kupa nyolcaddöntőjének első meccsén, így a szerdai visszavágóra sok kérdés nem maradt. Annyi, hogy a hétvégi, vigói döntetlen után tudnak-e javítani Zidane játékosai, a továbbjutás a 3-0 után teljesen egyértelmű volt.

Az edző így B csapatot küldött ki, nem voltak a sztárok, de otthon egy másodosztályú ellen győzelmet várt a közönség.

Az ebben a szezonban fix csere Lucas Vazquez végre kezdhetett, és meg is szerezte a vezetést egy közeli fejessel már a 11. percben, de megszórni nem tudták a kiscsapatot.

Sőt, a 45. percben tanári kontrával egyenlített a Numancia, lenullázták a Madridot, Guillermónak üres kapuba kellett helyeznie. 1-1 volt a szünetben.

Lucas Vazquez az 59. percben újra közelről, de ezúttal lábbal szerezte meg a vezetést, ám a Real ezt sem tudta megtartani.

A 82.-ben újra Guillermo jött, szenzációsan fejelt Casilla kapujába, 2-2. Ez is maradt a vége, ugyanannyi lett, mint a Celta ellen vasárnap.

A Real Madrid 5-2-es összesítéssel ment a negyeddöntőbe.

Rovatok