Index Vakbarát Hírportál

A Barca megszabadult leggyengébb futballistájától

2018. január 30., kedd 10:24

Gerard Deulofeu a nyárig kölcsönben a Watfordban szerepel.

A FC Barcelona közleménye szerint 23 éves játékosának fizetését a tavaszi szezonban az angol klub állja, amelynek a kölcsönvételi idő után sem lesz opciója, hogy megvegye a négyszeres spanyol válogatott szélsőt.

Deulofeu kilencévesen került a Barcelonához, a felnőtt csapatban 2011-ben mutatkozott be, de állandó játéklehetőséghez nem jutott. Csak pár meccsen játszott, ezért előbb kölcsönadták az Evertonnak, majd a Sevillának. Utóbbinál sem kellett, de az angol klub 2015 nyarán megvásárolta a Barcától.

2017 tavaszán aztán onnan is kölcsönadták, a Milanhoz, majd múlt nyáron a Barcelona váratlanul visszavette az Evertontól.

Ernesto Valverde edző három hónapon át rendszeresen lehetőséget adott neki, az elején kezdőként is, aztán december elejére teljesen elfelejtette, annyira pocsék volt. Másfél hete, a Betis ellen többgólos vezetésnél újra elővette, ekkor két méterről nem talált a kapuba. A szezonban tíz bajnoki mérkőzésen lépett pályára, egy gólt szerzett, talán nem is véletlen, hogy melyiket. Valószínűleg ő a klub utóbbi 25-30 évének leggyengébb támadója.

A Watford 10. helyen áll a Premier League-ben, 24 mérkőzésen 26 pontot gyűjtött.

Rovatok