Index Vakbarát Hírportál

Dárdai: Még egyszer nem kapunk ki hazai pályán

2018. március 5., hétfő 13:22

Sorrendben harmadik Bundesliga-meccsén is gól nélkül maradt a Hertha BSC. A Mainz elleni hazai 0-2 után az éllovas Bayernnél 0-0-t harcoltak ki, míg a második Schalke stadionjában 1-0-ra kikaptak.

"A védekezésünket rendberaktuk, azon már nem kell változtatni. 95 százalékban a támadásokat fogjuk gyakorolni a napokban, mert ott vannak hiányosságaink. Nem a befejezéssel van problémánk, hanem az előkészítéssel. Weiser, Plattehardt, Darida, Duda. Ha végignézzük és összehasonlítjuk a mutatóikat az előző szezonnal, látható a különbség. Vékonyak vagyunk, ezen javítani kell. Azt nem tudom elképzelni, hogy ismét kikapjunk hazai pályán. De egycsapásra megváltoztatni sem tudom a csapat játékát, mert nem vagyok varázsló. A csapatnak együtt kell akarnia a változást" - idézte a Bild a 41 éves magyar edzőt.

A Hertha a 12. helyen áll a bajnokságban, 31 pontot gyűjtött. A következő hazai bajnokija a tabellán éppen mögötte helyezkedő Freiburg ellen jön, aminek kettővel van kevesebb pontja. Türelem és bátorság kell erre a meccsre.

Dárdai ismeri a csapatát, ennyi pedig elég neki, hogy tudja, visszatalálnak a győzelem ösvényére.

(Borítókép:  Sascha Schuermann / AFP)

Rovatok