Index Vakbarát Hírportál

Pisztollyal ment kérdőre vonni a bírót a klubelnök

2018. március 12., hétfő 11:19

Két hét alatt a PAOK második hazai meccsét kellett lefújni furcsa körülmények között, most vasárnap az AEK elleni bajnoki ért véget a hosszabbításban úgy, hogy a szurkolók ellepték a pályát. De a szurkolók között volt a PAOK elnöke, Ivan Szavvidisz is,

aki egy pisztollyal az övén rontott a pályára.

A szurkolóknak és Szavvidisznek azzal volt gondja, hogy a csapat 89. percben szerzett – szinte biztosan győzelmet jelentő – gólját les miatt érvénytelenítették. Szavvidisz emiatt egyből a bíró felé vette útját, akit a korábbi híres játékvezető, a jelenleg a PAOK igazgatójaként dolgozó Lubos Michel azt mondta, hogy vegye biztosra, játékvezetői karrierje véget ért.

Az AEK játékosai a testi épségüket féltve levonultak az öltözőbe, ahonnan nem is tértek vissza. A meccset végül két óra halasztás után fújták le 0-0-s végeredménnyel, bár a játékvezető azt közölte a kétórás tanácskozás végén, hogy a gól mégis érvényes, de a meccs hivatalosan 0-0-val ért véget. Az AEK vezeti a bajnokságot, a PAOK 5 pont hátránnyal a harmadik.

Az AFP hírügynökség hétfői információi szerint bizonytalan időre felfüggesztették a ligát Szavvidisz vasárnapi akciója után. Jorgosz Vassziliadisz sportminiszter hétfőn kitért az esetre, és elmondta, hogy hogy az európai szövetséggel egyeztetve súlyos döntések várhatók, és akár a bajnokság is félbeszakadhat. "Ez az eset évekre visszaveti a görög labdarúgást" - tette hozzá a miniszter.

Rovatok