Index Vakbarát Hírportál

Kifogott a kiesőjelölt a Juventuson

2018. március 17., szombat 22:43

Csak 0-0-s döntetlenre futotta a listavezető Juventusnak a 18., kiesést jelentő helyen álló SPAL ellen az olasz bajnokság 29. fordulójában, ami leginkább a Juventust üldöző Napolinak jó eredmény, hiszen az iksszel a SPAL maradt a 18. helyen – bár pontokban beérte a Crotonét –, a Juventus pedig most csak 5 ponttal vezet a Napoli előtt.

Ez a különbség vasárnap csökkenhet, amikor a Napoli a Genoát fogadja, ugyanakkor a nápolyi csapat azzal a meccsel eggyel több mérkőzésen lesz túl, mint a rivális Juventus, a pontkülönbség tehát némiképp csalóka lesz.

A SPAL egyébként kiscsapathoz képest remekül védekezett, két kapura lövést engedett csak a Juventusnak, ami a komoly mezőnyfölénye ellenére nem tudott nagy ziccereket hozni, és december 9. óta először vesztett pontokat a bajnokságban.

Eredmények

Rovatok