Index Vakbarát Hírportál

Dárdai csókja hozta meg a szerencsét és a győzelmet

2018. március 19., hétfő 10:01

A Hamburg a félidőben 1-0-ra még vezetett a négy fordulón át gólképtelen Herthával szemben, a berliniek azonban megfordították a meccset a második félidőben.

Dárdai Pál az elefántcsontparti Kalout már 1-1-nél küldte be a 60. percben, és rá három percre a BL-győztes már eredményes is volt, amivel megnyerte a meccset. 27 forduló után az alapítástól élvonalbeli Hamburg így már az utolsó, és egyre reménytelenebb helyzetben van.

„Az edző megcsókolt, és azt mondta, rúgjak gyorsan egy gólt. Nem okozhattam neki csalódást” - elevenítette fel a játékos a csere körülményeit a Bildnek.

A 42. születésnapját a meccs előtt ünneplő magyar szakember olvasatában így nézett ki ez a helyzet.

„Külön kellett motiválnom Salomont, mert nem tettem be a kezdőcsapatba. Igen, azt mondtam neki, gólt kell szereznie, és egy szerencsecsókot nyomtam a homlokára, ami lám, meg is hozta nekünk az eredményt. A Bilbao ellen, az Európa Ligában is megcsókoltam, de akkor a lecseréléskor. A mesében is megcsókolja a hercegnő a békát, és csodás királyfi lesz belőle. Nekünk ez a szerencsecsók most a győzelmet jelentette.”

Az edző eredeti terve egyébként is az volt, hogy amikor már fáradnak a hamburgi védők, akkor dobja be gólérzékeny, de már nem túl gyors csatárát a hajrára. Érezte, hogy ő lehet a dzsókere a meccsen.

A Hertha így nagy levegőt vehet a válogatott szünetre, biztonságban van 35 ponttal - 40 pont mihamarabbi elérését tűzték ki célnak, mert az kényelmes bentmaradást jelent -, a kieséstől nem kell tartania, sőt.

Mindössze négy pont a távolság a hetedik, még Európa Ligát jelentő pozíciótól, és Dárdai még decemberben azt mondta, hogy szeretne egy olyan tavaszt, amikor folyamatosan zárkóznak fel, és lázba hozzák a közönséget.

A Wolfsburg ellen március 31-én jön a következő meccs hazai pályán, akkor még előrébb léphetnek, ráadásul az Olimpiai Stadionban idén még nem nyertek.

Rovatok