A kazahok elleni elkeserítő vereség után 4 nappal már itt is van a lehetőség a javításra, este nyolctól Skócia az ellenfél a Groupama Arénában. Akárhogy nézzük, Leekensről és az MLSZ-ről szól az este.
A luxemburgi zakó után sikerült tavaly novemberben szépen elbúcsúztatni az évet, igaz az egy kellemes, futballozni nem igazán akaró, sok jó játékosát nélkülöző ellenfél volt, Costa Rica. Szélesi Zoltán így nem két vereséggel zárta átmeneti kapitányi időszakát, hanem sikerélménnyel.
Skócia ugyanakkor nem arról híres, hogy félvállról vegye vagy elengedje a meccset, biztosan sokszor fognak ütközni a középpályán, és az utolsó percig keményen harcolnak.
Leekens változtatni fog néhány helyen, hiszen a védelem csapnivaló állapotát nem szeretné még egyszer átélni.
Guzmics és Lang pedig már legalább játszottak együtt, nem kell különösebb merészség a beállításukhoz a védelem közepére.
Még ha Otigba nem is nyújtott mélyen várakozás alatti teljesítményt. A belga szakembernek pedig most mindennél fontosabb, hogy megtalálja a legideálisabb összeállítást, kevéssé fogja őt érdekelni a csapatépítés, a jövő. Vagy a Nemzetek Ligájabeli sikeresség.
Annyiban még érdemes visszakanyarodni a kazah meccsre, egészen pontosan a statisztikáig, ami azt mutatta: a második félidőben az ellenfélnél volt többet a labda. Jóllehet pofásabb volt a második félidő az elsőnél, agresszívabbnak mutatkoztunk, de kétgólos hátrányt kellett volna eltüntetni.
51-49 volt az arány oda, vagyis éppcsak,
de az egyenlítésért küzdő csapattól lényegesen több kellett volna. Dominanciát sehogy sem sikerült elérni, mi több, a rivális néhányszor fél percig passzolgatott úgy a magyar kapu előtt, hogy esély sem volt a labda megszerzésére. Emiatt is érdekes, hogy a kazahok a második félidőben már nem rúgtak kapura. Az is igaz viszont, hogy a magyarok ugyan hatszor is, de Németh egyébként nem kis gólján kívül többnyire veszélytelenül kísérleteztünk.
Amit még megmutatnak a nagy elemzőcég, az Instat adatai (ezeket használja a válogatott stábja is):
két nagyon hasonló képességű csapat volt a pályán, és a magyarok képességei romlottak inkább az ellenfélhez.
Annál is inkább, mert Leekens gondolata, hogy tükörszélsőkkel állt fel, nem igazán jött be, és nem is jöhetett be. Mert ők befelé fognak tartani, nem pedig az alapvonal felé rohannak, hogy onnan beadjanak, és onnan játsszák meg a két csatárt.
Az azonos képességet bizonyító adatok különösen kínosak, ugyanis Kazahsztán 136. a világranglistán, Magyarország 50.
Kedd este viszont más lesz a helyzet, mert egy jobb képességű skót csapat érkezik, és nekünk kellene felemelkedni az ő szintjükre – még inkább afölé -, vagy legalábbis hasonló produkciót nyújtani, mint ők.
Péntek este egyébként ők is kikaptak, Costa Ricától, amit mi novemberben 1-0-ra legyőztünk, de nem érdemes abból az eredményből kiindulni. Ahogy Skócia 32. világranglistás helyéből sem.
A selejtezőkből már inkább, mert a skótok úgy lettek harmadikok, hogy ha legyőzik az utolsó fordulóban a szlovénokat idegenben, akkor másodikok, és pótselejtezőt játszhatnak a világbajnokságért. Vezettek az első félidő után, de a hazai csapat fordított, a 88. percben így csak a 2-2-t sikerült kiharcolni.
Skócia nem volt ott a 2016-os Eb-n, sőt 1998 óta semmilyen világversenyre nem került ki, és a futballjuk nagy mélységbe került, de mintha kezdenének kilábalni belőle.
Ők is pont úgy vannak túl kapitányváltáson, mint mi, korábbi edzőjüket, Alex McLeisht hozták vissza 10 év után, akinek Costa Rica ellen volt az első meccse, amit szintén otthon veszített el, egy góllal.
Idegenben tavaly szeptemberben nyertek legutóbb, Litvániában (0-3). Két éve viszont a szlovákoktól kaptak egy sima hármast, de a szlovák válogatottban sok topligás futballista van - ahogy a skótban is -, míg a magyarban ugye Gulácsin és Szalain kívül senki.
Mégsem vagyunk feltétlen vereségre ítélve, de a védelemnek lényegesen jobban és harcosabban kell teljesítenie, mint a kazahokkal szemben: a skótok még inkább büntetik a hibákat, bár a kazahok is elég jó százalékban vágták a kapunkba a labdát.
Dzsudzsák még pénteken azt ígérte, hogy próbálnak az utolsó szalmaszálba kapaszkodni, hogy ne veszítsék el a közönség támogatását, szimpátiáját. A kazahok elleni tanácstalanság, ötlettelenség még egyszer megengedhetetlen, mert a skótok az alapjátékukat biztosan jól és hatékonyan fogják játszani. Keresni fogják a párharcokat, az előreíveléseknél biztosan veszélyesek lesznek, mert a védőik is bekapcsolódnak.
Leekens remélhetőleg nem esett pánikba, bár nyilván őt is meglepte a gyengeségünk, noha azt mondta, felkészült arra ideérkezésekor, hogy sok dolga lesz.
A pénteken látott kilátástalanságot úgy lehet elkerülni, ha vezetnénk az elején legalább egy tervszerű, gyors támadást, bár ennek nem sok jelét láttuk Kazahsztán ellen. Sőt, tavaly sem.
Könnyen elképzelhető, visszaállunk a 4-2-3-1-es hadrendre, vagyis Szalai lesz az egyetlen csatár, aki jól bírja a párharcokat, és vélhetően ebben a rendszerben komfortosabban érzi magát mindenki más is.
Leekens, ha úgyis képzeli el, hogy ez egy gyakorlómeccs lesz, ahol lehet próbálgatni, kísérletezni, a játék képe akkor is kulcsfontosságú.
Mert ha kiábrándító futkorászást látunk, gyávaságot, akkor fel lehet tenni a kérdést: érdemes-e ezt még próbálgatni júniusban is.
Vagy bármekkora presztízsveszteség is, meg kell hozni a döntést, a két júniusra lekötött meccset (fehérorosz idegenben, ausztrál itthon) már másvalaki kapja meg. Mert az utód mégsem szerencsés, ha rögtön a Nemzetek Ligájában mutatkozna be, Helsinkiben, tétmeccsen.
Leekensnek ebben a négy napban kell megmutatni edzői kvalitásait – önbizalmat adni, kikapcsolni az esetleges félelmet -, pedagógia érzékét (ha van), mert két gyötrelmes vereséggel kezdeni a világ türelmesebb részein sem jelent sok jót. Puskás Ferenc kezdett 1993-ban dupla vereséggel (svéd és orosz), vele nyilván elnézőbb volt mindenki.
Mert még ebből az átalakuló válogatottból is többet ki lehet hozni. Noha azt látni kell, hogy az Eb-n még csak két akadémista volt az osztrákok ellen 2-0-ra győztes csapatban (Kleinheisler, Németh), a megjelenésükkel egyenes arányú lett a lejtmenet. Andorrában már hatan voltak kezdőként a pályán, Luxemburgban négyen, Kazahsztán ellen öten. Az eredményeket ismerjük.
Paradox helyzet, nálunk pillanatnyilag attól kell tartani, ha minél többen jönnek az akadémiákról a felnőtt keretbe.
Pedig Orbán már abban reménykedett, hogy 2016-ra abszolút megoldják az akadémiák a magyar futball gondjait, és minden nagyon szép lesz.
A válogatott ellenben most visszatükrözi az akadémiai képzés és a versenyeztetés fogyatékosságát. Ha ehhez még a kispadról sem jön segítség a Leekens-stábból, a 2020-as Puskás stadionban lejátszott Eb-meccstől egyre távolabb kerülünk.