Magyar szövetségi kapitányhoz sosem szoktak türelmesek lenni, pláne ilyen kezdés után. A 2020-as kötelező Eb-részvétel nyomása nagy, megbocsáthatatlan, ha nem Magyarország játszik a Puskás Stadionban az Európa-bajnokságon.
A két márciusi barátságos meccsel nem lett jobb a futballhangulat az országban, pedig ha legyőzzük a két kellemesen megválasztott ellenfet, valami jövőképet mutathatott volna a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a tavalyi gyomrosok után. Nyilván a politikának sem jött volna rosszul, ha a politikának behízelgő Leekens két győztes meccs után, magabiztosan és mosolygósan beszél.
Mert ugyan most is mosolygósan beszélt, csak most inkább kelti az égő ház előtt is kizökkenthetetlenül vidám Drebin hadnagy szerepét, mint tudatos, sokat megélt, megfontolt hadvezér. Miközben a kazahok elleni pusztító vereséget a skótok elleni döntetlenközeli vereség nem gyógyíthatta.
A hazai vezérkar fejében a keddi bukta valószínűleg inkább harcos iksszel ért fel, megszokhattuk már ezt. Korábban a vállalható vereség definícióját aggatták rá a szakemberek az ilyen teljesítményre, szerencsére a gyorsan akklimatizálódó Georges Leekens annak nem nézett utána – a súgói sem – , hogy a 10 évvel ezelőtti retorika legnagyszerűbb fordulata ez volt. Ha létezett volna a vállalható vereségek világranglistája, azt toronymagasan vezetjük akkoriban.
Leekens egyébként sokat nem ígért, de azt igen, hogy olyan csapatot szeretne, amelyik pokollá teszi az ellenfelek életét, játékát. „Utáljanak a magyarok ellen játszani” - hangoztatta filozófiáját.
Ehelyett azt láttuk, hogy mi lettünk játékszerük a kazahoknak, a tartalékos skótok sem erőltették meg különösebben magukat azért, hogy nyerjenek, mégis sikerült nekik. Még az is belefért, hogy kihagyjanak egy büntetőt. Nem lepődnénk meg, ha Gibraltár már rég bejelentkezett volna egy meccsre, mert ők egyre jobban összeállnak, és hát nem mutat rosszul, ha legyőzik a magyarokat.
Fogynak az európai - és azon kívüli - csapatok, amelyek nem vernének meg minket.
A kommunikációval biztosan lesz még baja Leekensnek, Böde Dániel szavai is erre utaltak, de az a vérfagyasztó jelenet is, amikor Gulácsi a negyedik percben nagyjából a kezdőkörig rohant valamiért, már azt hittük, felmegy fejelni a szögletnél. Nem világos, miért van a kapitány mellett egy pályaedző (Patrick de Wilde), amikor szinte csak Szélesi Zoltánnal beszélt.
Karakteres válogatottat akart látni, de az a szomorú helyzet, hogy a győztes skót csapatba maximum két vagy három magyar fért volna el – a könnyeivel küszködő Lovrencsics mindenképp -, ha jó indulatúak vagyunk.
Egy szépen játszó zenekar, ez is a víziói közé tartozott, ha már nincs vezéregyéniségünk. Nemcsak a zenekar volt hamis, de mintha a karmesternek is akadna gondja mindkét fülével. Még ha csak a próbákon vagyunk is.
Leekens októberi szerződtetése után derült ki, hogy a románok is akarták ők nem sokkal korábban, miután szeptember elején eléggé felsültek Christoph Daummal.
A tárgyalások szépen haladtak, mégis Cosmin Contrára szavaztak októberben, és most röhögnek rajtunk, ahogy Philipp Albert sokszoros belga válogatott exfutballista röhögött a belga tévében, amikor elemezték Leekens szerződtetését.
Contrával a románok gyorsan megverték Kazahsztánt 3-1-re, azóta még három meccset nyertek, márciusban Izraelben győztek 2-1-re, kedden a vb-résztvevő svédeket verték Bukarestben 1-0-ra.
A történetnek fontosabb szála viszont, hogy a románok hozzá tudtak nyúlni egy komolyan vehető szakemberhez, akinek irigylésre méltó játékospályafutása is van. Nálunk itthon Bódog Tamás az egyetlen, aki értelmezhető tudást szerzett meg kint, a Bundesligában, a többiek vagy nem figyeltek, vagy nem ragadt rájuk az, amiben mindenki reménykedett, amikor elmentek. (Vagy nem jönnek haza, de ez más lapra tartozik.)
Elek Ákos, akit az andorrai szégyen után a kazah csapattársai csak Andorrának becéztek az öltözőben, fején találta a szöget kedd este. Nem lesz olyan játékosunk hamarosan, aki tízes játékosnak tekinthető. Hajnal Tamás, még inkább
GERA ZOLTÁN PÓTOLHATATLAN, EGY IDEIG NEM ROBBAN BE A VÁLOGATOTTBA HASONLÓ KALIBER.
Úgy kell nekimenni a következő sorozatnak, hogy a csapat pótolja majd őket valahogy, elsősorban csapategységgel.
A középpályás másik fontos gondolata: megbocsáthatatlan, ha nem leszünk ott a budapesti meccseken a 2020-as Eb-n. A játékosok mellett a vezetők is érezhetik ezt, érdemben mégsem tettek semmit, hogy nagyobb esélyekkel vágjunk neki a selejtezésnek: a döntéshozók Leekensig jutottak el.
Az Eb-hez az első lépéseket a Nemzetek Ligájában lehet megtenni, a sorozat szeptemberben indul. Három ellenfelünk van, ők a felkészülési meccseken a következő eredményeket mutatták fel:
Helsinkiben kezdünk, a finnek ellen hagyományosan szerencsénk volt az utóbbi időben, ám most ők kapott gól nélkül lehozták a meccseiket. A kvázi magyar sikeresség alaptétele volt az elmúlt években, hogy ne kapjunk gólt. Nagyon jó lenne visszatalálni arra az útra.
Ha Leekens mellett az szólt, hogy ő még BEK-döntőt is játszott védőként, ő majd összerakja hátul, amit kell, az első két meccs minimálisan sem utalt erre. Sőt, inkább az ellenkezőjére, hiszen a Fradi tartalék jobbhátvédjénél nem talált alkalmasabb balbekket az első meccsére. Pedig folyamatosan figyelte a hazai bajnokságot.
Nagyon kíváncsiak vagyunk, milyen jelentést fog írni a két mérkőzéséről, mert abban azért csak bízunk, hogy kell neki valamit prezentálnia. (Legalább írásban, ha a pályán nem.)
Arról már ne is beszéljünk, hogy az MLSZ és az akadémiák hogyan magyarázzák: az Eb-n egy-két akadémián nevelkedett futballistával a kezdőben sikeresek voltunk, a skótok ellen öt ilyen játékos került a csapatba - Gulácsi, Kleinheisler, Varga, Pintér, Hangya -, és sima zakó a vége. A luxemburgi és az andorrai égésnél is hasonló volt a helyzet.
A Honvéddal bajnok olasz Marco Rossi, aki Leekens kinevezése előtt szintén képben volt az MLSZ-nél, egyébként a helyszínen nézte meg a keddi meccset.
(Borítókép: Huszti István / Index)