Index Vakbarát Hírportál

A szezon szabadja nem Ronaldóé vagy Messié

2018. április 16., hétfő 16:59

Cristiano Ronaldónak eddig ebben az idényben kevésbé megy ez a műfaj, Messi belőtt jó pár szabadot, de egyik sem volt annyira pontos és távoli, mint amit Damian Suarez vert be vasárnap.

A Getafe jobbhátvédje 30 méterről próbálkozott az Espanyol ellen, és ahogy a közhely mondja, lepókhálózta a jobb felső sarkot. Tökéletesebben talán nem is célozhatott volna, és amilyen erővel megrúgta, a kapusnak esélye sem lehetett.

Az uruguayi posztjából adódóan sem egy gólzsák, a Getaféban három éve játszik, de 104. meccsén ez az első gólja náluk. Ebből 101 spanyol bajnoki volt - több mint harmada másodosztályú -, vagyis elég sokat várt az első sikerélményre.

Damian alig két hét múlva lesz 30 éves, eddig különösebben nem villogott, bár pár hete a Barcelona ellen már megmutatta, tud futballozni, amikor pimaszul bebőrözte Rakiticet.

Nyáron a világbajnokságon valószínűleg találkozhatunk vele, legalábbis reméljük, számít rá a keretben a maestro, Oscar Tabarez szövetségi kapitány.

A Getafe a meccset 1-0-ra megnyerte, még úgy is, hogy fél órát Flamini nonszensz kiállítása miatt 10 emberrel játszott.

Rovatok