Index Vakbarát Hírportál

Az új Iniesta a Barcában van, csak túl jól szerel

2018. május 10., csütörtök 10:37

A Barcelona 5-1-re verte a Villarrealt szerda este, Ousmane Dembele a szezon végére mintha magára talált volna, a két utolsó gólt lőtte. Az ötödik szenzációs félpályás szóló volt, a negyediknél viszont az érdem nagy része Ivan Rakiticé, aki kihagyhatatlan helyzetbe hozta a franciát.

A gólpassz már egész egyszerűnek tűnt, a nagy az volt benne, ahogy megvárta Dembelét. Még az asszisztnál is lényegesebb, amit előtte csinált a horvát: az első védőt megelőzte, fejjel vitte el a labdát, a másodikat megkerülte volna, nem kellett, úgyhogy végül mögötte vitte el a labdát. A harmadikat már tényleg megkerülte, az mozdulni sem tudott. Miután a védők elfogytak, letette Dembelének üres kapura.

Rakitic cool run vs Villarreal

Ilyen asszisztot és efféle szólót az elmúlt 15 évben Andrés Iniestától láttunk a Barcelonában, csakhogy ő a szezon végén elhagyja a klubot. Mint látjuk - nem csak ebből, egész szezonban nyújtott játékából - ,

Rakitic képes lenne pótolni Iniestát, de akkor ki pótolná Rakitict?

Rakitic-assziszt, Dembélé-gól vs Villarreal

A 30 éves ugyanis szintén fix kezdő a Barcában, zseniálisan szűr, rengeteg tud futni, és még annál is több labdát szerez, vagy ha a labda nincs is meg, temérdek akció elakad benne. Mindehhez még olyan technikás is, mint láttuk.

Vagyis Iniesta helyére mást kell találni a Barcában, a kiszemelt Coutinho, de ő egyelőre se előre, se hátrajátékban nem mutatott annyit, amennyi Iniesta posztjához kellene.

Rovatok