Index Vakbarát Hírportál

Bejelentette lemondását Kósa Lajos bizalmi embere

2018. május 14., hétfő 19:38 | aznap frissítve

A 24.hu információi szerint a hétvégén bejelentette lemondását Orendi Mihály, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezető igazgatója. A bejelentésre vélhetően a III. Országos Korcsolyázó Értekezlet alkalmával került sor, amelyen Orendi Mihály is felszólalt, a 2017-18-as szezont értékelte. A szövetség beszámolójában nem található még csak utalás sem arra, hogy az ügyvezető visszavonulva. Ugyanakkor az Index saját értesülései szerint a bejelentés nem számítana akkora meglepetésnek, mivel a sportvezető 70 éves és csak azért maradt eddig a posztján, mert  – érthető módon – meg akarta várni a téli olimpia végét. 

A debreceni származású Orendi az elmúlt években Kósa Lajos MOKSZ-elnök mellett töltötte be az ügyvezető igazgatói posztot, emellett a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is, illetve ő vezette korábban a debreceni sportközpontot.

Orendi a Kósa Lajos körül kirobbant svájci örökség botrányban is szerepet kapott,  a mai napig üzlettársa annak csengeri nőnek, aki az azóta megszűnt Magyar Nemzet cikke szerint bevonta Kósa Lajost egy állítólagos, 4,3 milliárd eurós, azaz 1300 milliárd forintos örökség tervezett befektetésébe. Szabó Gábornét azóta a  magyar nyomozás miatt Svájcban a helyi rendőrség letartóztatta.

Kósa Lajos a Fidesz egyik vezető politikusaként hosszú ideig jó viszonyban volt a nővel, és a bizalmasai is üzleti kapcsolatot alakítottak ki vele. Orendi és Fiák István ügyvéd is tulajdonosok lettek a csengeri nő irányításával működő Észak-Atlanti Pénzügyi Befektető Kft.-ben.

A korcsolyaszövetség mindeközben hatalmas beruházásra készül, egy legelső becslések szerint 43 milliárd forintos Nemzeti Korcsolyázó Központ képében, ami akár egy téli olimpia helyszíne is lehet a jövőben, például 2026-ban társrendezőként az osztrákokkal. Amúgy viszont egy kicsit kétséges, hogy miként lehet majd kihasználni a tízezer néző befogadására alkalmas csarnokot.

A központnak csak a  tervezése 2,3 milliárd forintos költséget jelent..

Rovatok