Index Vakbarát Hírportál

Végleges a magyar futballválogatott őszi programja

2018. június 13., szerda 13:18

Tamperében, Athénban és Tallinnban játssza idegenbeli mérkőzéseit a magyar futballválogatott az első alkalommal kiírt, szeptemberben rajtoló Nemzetek Ligája C osztályában.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának szerdai tájékoztatása szerint Georges Leekens szövetségi kapitány csapata a finnek vendégeként Tamperében, a Ratina Stadionban kezdi meg szereplését szeptember 8-án.

A görögök elleni hazai - zárt kapus - meccs után októberben kétszer megy idegenbe a magyar csapat, amely 12-én az athéni Olimpiai Stadionban, három nappal később a tallinni Le Coq Stadionban mérkőzik meg a görög, illetve az észt válogatottal.

A magyarok hazai mérkőzéseiket a Groupama Arénában rendezik.

A Nemzetek Ligájában négy Eb-helyet lehet megszerezni. Minden osztályban alapesetben a csoportgyőztesek 2020 márciusában elődöntő-döntő rendszerben mérkőznek meg a 2020-as Európa-bajnokságon való indulási jogáért.

A négycsapatos rájátszásban gyakorlatilag azok a - csoportjukban legelőkelőbb helyen végzett - válogatottak szerepelhetnek majd, amelyek a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezőkben lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyekről. A B-, C- és D-osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A-, B- és C-osztály csoportutolsói pedig kiesnek.

Az Eb-n az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad otthont 2020-ban.

Leekensszel a válogatott négy meccs után nyeretlen, egy ikszre volt képes a barátságos felkészülési mérkőzéseken. (MTI/Index)

A magyarok programja a Nemzetek Ligájában:

szeptember 8.: Finnország-Magyarország, Tampere 18.00
szeptember 11.: Magyarország-Görögország, Groupama Aréna 20.45
október 12.: Görögország-Magyarország, Athén 20.45
október 15.: Észtország-Magyarország, Tallinn 20.45
november 15.: Magyarország-Észtország, Groupama Aréna 20.45
november 18.: Magyarország-Finnország, Groupama Aréna 20.45

Rovatok