Index Vakbarát Hírportál

A Honvéd mégsem otthon kezd az Európa-ligában

2018. június 21., csütörtök 12:04

A Budapest Honvéd  az eredeti programmal ellentétben mégsem otthon, hanem idegenben kezdi a macedón Rabotnicki elleni Európa-liga-párharcot, írja az MTI.

Az európai szövetség hivatalos levélben értesítette a klubot, hogy a selejtező első fordulójának első mérkőzésé július 11-én lesz Szkopjéban, a visszavágót pedig július 17-én játsszák a Bozsik Stadionban.

A sorozatban résztvevő többi magyar csapat közül a Ferencváros hazai pályán kezd az izraeli Makkabi Tel-Aviv ellen, míg az Újpest idegenben mérkőzik először az azeri Neftcivel. A főtáblára kerüléshez négy párharcot kell nyernie mindhárom fővárosi csapatnak.

Rovatok