Index Vakbarát Hírportál

Erdoğan: Beszéltem Özillel, hazafias, amit tett

2018. július 24., kedd 13:52 | aznap frissítve

Mesut Özil, a török származású német középpályás vasárnap jelentette be, hogy nem viseli tovább a támadásokat, és lemondja a válogatottságot. 

A Bayern München elnöke, Uli Hoeness elég keményen beleszállt a játékosba a bejelentés után, akinek azonban ennél sokkal többet árthat az, hogy Recep Tayyip Erdoğan török elnök hétfőn este teljes mellszélességgel mögé állt – írja az AFP.

Beszéltem vele telefonon ma este, rendkívül hazafias, amit tett. A németek nem tudják elfogadni a közös fotónkat, én viszont mellette állok a szavai miatt

– nyilatkozta Erdoğan egy parlamenti ülés után, hozzátéve: elfogadhatatlan, hogy azok után, hogy mindent megtett a német válogatottért, a vallása miatt kritizálják a futballistát.

Ez akármilyen képmutató nyilatkozat, kétségtelenül kiváló politikai húzás, hiszen így most minden németországi török mutogathat arra, hogy lám, Erdoğan megvédi őket a rasszizmussal szemben. Özilnek viszont elég szerencsétlenül sülhet el ez a beszélgetés, innentől ugyanis nagyjából mindegy lesz, mit mond,

sose mossa le magáról, hogy egy diktátorral barátkozik.

Jürgen Todenhöfer, ismert újságíró egyébként Özil mellé állt, a Facebookon írt arról, hogy a játékos ezzel csak azt mutatta meg, hogy van gerince, hiszen a vb előtt és után is rengeteg rasszista támadás érte őt, így joga volt ahhoz, hogy keményen lépjen fel. Emellett azt is kiemelte, hogy Özil négy éve rengeteget tett hozzá a vb-győzelemhez, amiért köszönetet érdemelne, nem pedig támadásokat.

Özilnek igaza van, ha keresztény lenne, nem kellett volna szembenéznie ezzel, a fotói nem érdekeltek volna senkit

– tette hozzá Todenhöfer.

Aiman Mazyek, a németországi muszlimok központi tanácsának elnöke is támogatta a középpályást, és lemondásra szólította fel a a német futballszövetség elnökét, Reinhard Grindelt. 

Dagmar Freitag, a parlamenti sporttanács elnöke ugyanakkor bírálta Özilt, álláspontja szerint ugyanis a játékos későn szólalt meg az ügyben, ráadásul akkor is csak a Twitteren, így nem lehetett valódi diskurzus a dologból.

Rovatok