Index Vakbarát Hírportál

Ronaldo miatt csak kosármezeket lehet kapni a Juvénál szeptemberig

2018. augusztus 6., hétfő 15:11

Cristiano Ronaldo idén nyáron igazolt a Juventushoz, az olaszok pedig annyira megőrültek tőle, hogy pillanatok alatt felvásárolták az összes Ronaldo-mezt, vagyis közvetetten az összes Juventus-mezt is, így aki most szeretné megvenni az ötszörös aranylabdás szerelését, annak akár 2-3 hetet is várnia kell. 

A Tuttosport szerint 55 ezer Ronaldo-mez fogyott el a portugál klasszis érkezése óta. Ez 6,3 millió euró bevételt jelent a csapatnak – bár az összeg legnagyobb része nem a Juventust, hanem a mezeket gyártó Adidast illeti –, ami év végére elérheti az 55-64 millió eurót is. Már amennyiben lesz mit eladni:

jelenleg ugyanis nincs eredeti Juventus-mez raktáron és a rajongóknak legrosszabb esetben akár szeptemberig is várniuk kell az új kollekció megérkezéséig. 

Legalábbis a lap szerint, a Juventus webshopjában csak annyit írnak, hogy a megnövekedett igény miatt valószínűleg késésre kell számítani a szállításnál.

Mivel a futballkluboknak jó előre le kell adni, hogy mennyi mezt kérnek a gyártótól, az olaszok az éves növekedéssel számoltak csak, hiszen a rendeléskor még nem tudták, hogy C. Ronaldo náluk köt majd ki. A mezszámot és neveket később nyomtatják az üres mezekre, vagyis ez azt jelenti, hogy az összes mezből kifogyott a Juventus.

Az olasz bajnok hivatalos online boltjában jelenleg csak a csapat nemlétező kosárlabdacsapatának mezeiből (sima fekete-fehér csíkos kosárlabdatrikó) lehet rendelni, minden másból legkorábban csak augusztus második felére lehet előrendelni. 

Rovatok