Index Vakbarát Hírportál

Courtois már nagyon menne a Realhoz

2018. augusztus 7., kedd 11:55 | aznap frissítve

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a Chelsea belga kapusa, Thibaut Courtois a Real Madridban köt majd ki, a játékos ugyanis kihagyta a csapat hétfői edzését, és egyelőre nem tudják, hogy visszatér-e majd –írja a BBC.

Courtois jelenleg a Chelsea kapusa, de a jövőről nem tudok semmit mondani. A csapaton és persze rajta is múlik, de remélem, hogy továbbra is a mi kapusunk lesz majd.

– mondta a kirúgott Conte helyére érkezett Maurizio Sarri még pénteken. 

Vasárnap aztán a Chelsea Willy Caballeróval a kapuban kikapott az angol labdarúgó-szuperkupa döntőjében a Manchester Citytől, a meccs után pedig az edző azt mondta, hétfőn már mindenképpen hallani akar Courtois-ról, mert csak olyan játékosokra van szüksége, akik maximálisan motiváltak. 

A kapus aztán ennek tudatában is kihagyta az edzést, azaz úgy tűnik, tényleg komolyan gondolja a távozást, a szintén a Reallal hírbe hozott Eden Hazard viszont ott volt a hétfői tréningen. Courtois egyébként a keddi edzésre sem ment el, úgyhogy valószínűleg pár napon belül eldől majd a sorsa.

Courtois 2011-ben igazolt az angolokhoz, eközben azonban három évet az Atlético Madridnál töltött kölcsönben, a családja pedig ott is él, így a szakmai szempontok mellett is van oka arra, hogy a Realhoz szeretne igazolni. A Chelsea egyébként már január óta tisztában van azzal, hogy lelépne a kapusuk, Courtois ugyanis nem hosszabbított a csapattal.

Spanyol lapértesülések szerint már július közepén eléggé előrehaladott állapotban volt az ügylet, állítólag 35 millió eurós vételárban állapodtak meg a csapatok, a képet ugyanakkor árnyalja, hogy a Chelsea állítólag azt mondta, addig nem engedik el a játékost, amíg meg nem találják az utódját.

Rovatok