Index Vakbarát Hírportál

A hosszabbításban, bombagóllal mentett pontot a Vidi

2018. augusztus 11., szombat 08:09

A címvédő Mol Vidi FC 1-1-es döntetlent játszott a vendég Debreceni VSC-vel a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A székesfehérváriak immár 24 mérkőzés óta veretlenek hazai pályán az NB 1-ben.

Mindkét csapat lendületesen kezdte a mérkőzést, de a Vidi volt veszélyesebb, Scepovic még a kapufát is eltalálta. A kihagyott helyzet azonban megbosszulta magát, a 13. percben Varga Kevin lőtt gyönyörű gólt 20 méterről, megszerezve a DVSC-nek a vezetést.

A folytatásban többnyire a két 16-os között folyt a játék, komoly védeni valója egyik kapusnak sem volt. Ahogy teltek a percek, úgy lett egyre unalmasabb a mérkőzés, a hajrában pedig már csak a Vidi próbálkozott. A hosszabbításban meg is tört a jég, Tamás Krisztán bombagóljával pontot mentett a címvédő:

OTP Bank Liga, 4. forduló:

MOL Vidi FC-Debreceni VSC 1-1 (0-1)

Gólszerzők: Tamás K. (91.), illetve Varga K. (13.)

Rovatok