Index Vakbarát Hírportál

A Vidi edzője hiányolta a füvet a felcsúti pályáról

2018. augusztus 11., szombat 09:41

A Malmö elleni Bajnokok Ligája-selejtező visszavágójára készülő Mol Vidi FC 1-1-es döntetlent játszott a Debrecennel Felcsúton a labdarúgó NB I negyedik fordulójában. A Vidi edzője, Marko Nikolics sem az eredménnyel, sem a nézőkkel, sem pedig a több milliárd forintból épült felcsúti stadionnal nem volt elégedett. 

Csak gratulálni tudok a játékosoknak. Mindent kiadtak magukból, sajnálom, hogy nem lett az övék a három pont. Köszönöm azoknak a szurkolóknak is, akik kijöttek, de csalódott vagyok a nézőszám miatt 

– mondta Nikolics, aki nem érti az alacsony nézőszámot – 1446-at nézték élőben a mérkőzést –, hisz a Vidi például a Bajnokok Ligája selejtezőjében is jól teljesít, lenne miért kijönni a csapat meccseire.

A pálya állapotával sem volt megelégedve, ami azért nem csoda: egy több milliárd forintból felépített és karban tartott stadionban legalább fűre lehetne pénz, pláne, hogy kedden a Bajnokok Ligájában is itt játszik majd a csapat.

A pályával nem tudom mi történt, tíz napja játszottunk itt, azóta gyakorlatilag eltűnt róla a fű 

– zárta az értékelését a Vidi mestere.

Rovatok