Index Vakbarát Hírportál

Közös megegyezéssel távozik Doll a Fradi kispadjáról

2018. augusztus 21., kedd 14:15

Közös megegyezéssel távozik posztjáról Thomas Doll, az FTC labdarúgócsapatának német vezetőedzője – jelentette be kedden honlapján a klub.

A korábbi Dortmund- és Hamburg-edző Thomas Doll 2013 decemberében érkezett a Ferencvároshoz, irányítása alatt a klub sorozatban háromszor nyert magyar kupát, egy-egy ligakupát és szuperkupát, valamint egy bajnoki bronz- (2014), két ezüst- (2015 és 2018) és egy aranyérmet (2016) szerzett.

A mostani szezonban a Ferencváros öt forduló után veretlenül, négy győzelemmel és egy döntetlennel vezeti a tabellát, előnye egy pont a 12 pontos Honvéddal szemben.

Európában nullázták a Fradit

Nemzetközi szinten viszont nagyon nem jöttek az eredmények. 2014-ben a máltai Sliema Wanderersen még túljutott a Fradi az Európa Liga-selejtezővel, a horvát Rijeka viszont már a második körben kiejtette őket 3-1-es összesítéssel. Egy évvel később a holland Go Ahead Eagles ellen még 5-2-vel mentek tovább szintén az EL-selejtező első körében, a Željezničar viszont 3-0-val, nagyon simán ütötte ki az FTC-t. 2017-ben aztán a dán Midtjylland (a BL-ből kiesés után) 7-3-as összesített eredménnyel, idén nyáron pedig a Maccabi Tel-Aviv (2-1) ejtette ki őket.

Doll alatt egyszer próbálkozhattak a BL-selejtezőben, a Partizani Tirana ellen viszont azonnal kiestek két 1-1 után tizenegyesekkel – ez volt az a párharc, amikor az albán bajnok Skenderbeut a sorsolás után zárták ki a selejtezőből bundázás miatt, a helyükre érkezett a Partizani.

A csoportkört egyik sorozatban sem sikerült elérniük.

A klub szerdán délelőtt 10-kor, sajtótájékoztatón jelenti be, hogy ki lesz az új vezetőedző.

Doll a második távozó edző az NB I. 2018–19-es szezonjában, a Kisvárdánál Kondás Elemért rúgták ki két forduló után.

Az elmúlt időszakban csak két edző töltött Dollnál több időt NB I.-es csapatnál:

A Nemzeti Sport statisztikája szerint a német tréner 1707 napot töltött a klubnál, utoljára ilyen hosszan Dalnoki Jenő irányította a Ferencvárost 1973 és 1978 között.

Thomas Doll játékosként 29-szeres keletnémet, majd 18-szoros német válogatott volt, a Dynamo Berlinnel két-két keletnémet bajnoki és kupagyőzelmet szerzett, és egyszeres NDK-szuperkupa-győztesnek is mondhatja magát. Edzőként a Hamburggal 2005-ben Intertotó-kupát nyert, 2006-ban pedig bronzérmes lett a Bundesligában, a Dortmunddal német kupadöntőig jutott. 2016-ban az MLSZ-nél őt választották az év edzőjének.

A Ferencváros kispadján 190 tétmeccsen ült, 113-szor nyertek, emellett 44 döntetlen és 33 vereség a mérlege.

Rovatok