Index Vakbarát Hírportál

Az AEK-nél erősebbeket vertünk ki, bosszús vagyok

2018. augusztus 28., kedd 23:54

A Bajnokok Ligája főtáblájáért harcoló Mol Vidi beszorította az utolsó negyedórában a hazai pályán játszó AEK Athént, amely szurkolói olykor riadtan nézték, mi történik a hajrában. Juhász Roland lövése azonban 10 centivel elkerülte a kaput a 97. percben, így nem sikerült hosszabbításra menteni a meccset. A Vidi pontot szerzett az AEK ellen, ami eddig az itt megforduló öt csapatnak nem sikerült, az Európa Ligára viszont jó előjel, hogy így is tud futballozni a magyar bajnok.

Jó kondiban voltak a mieink, többet és frissebben mozogtak az utolsó percekben, a párharcokból sokszor jól jöttek ki, a görögök csak a játék tördelésével voltak elfoglalva, azt ugyanakkor rutinosan, idegesítően profin hajtották végre.

Bosszús vagyok, a három legutóbbi párharcból ugyanis a leggyengébb csapat ellen nem tudtunk továbbjutni. Egy kis szerencse kellett volna otthon is, itt is. Az utolsó félóra a miénk volt otthon is, és itt is, hasonló volt a forgatókönyv.

Nekem is ott volt a lábamban, megvoltak a lehetőségeink. Büszke vagyok, mert hétről hétre megmutattuk, hogy itt van a helyünk" - mondta Juhász Roland az M4 Sport kamerája előtt. A bolgár Ludogorec és a svéd Malmö ellen léptek tovább.

A 94-szeres válogatott játékos magyar csapattal még nem játszott európai kupasorozat csoportkörében, most teljesült az álma. 

A szerb edző, Marko Nikolics arról beszélt, hogy az utolsó pillanatig harcoltak, de nem volt szerecséjük. Jó csapat az AEK, de nem sokkal jobb, mint a Vidi.

"Talán így volt igazságos. Talán. A húzásunkra, hogy Nego előrelép, nem voltak felkészülve, ebből zavart okoztunk. Elégedett voltam azzal, amit láttam. Sajnáljuk, nem a BL-sorsolásra készülnük, hanem az EL-re, de jól halad a csapatunk, és már a Ferencváros elleni szombati rangadóra készülünk."

A francia gólszerő, Loic Nego azt mondta, ott játszik, ahová az edző állítja. Közel voltak a nagy bravúrhoz, és jó lett volna a BL varázslatát átélniük.

"Fáj, hogy így estünk ki, mert egy szoros meccs volt, nem sok hiányzott a BL-hez" - a honosított középhátvéd, Vinicius összegzett így a sportcsatornának.

Rovatok