Index Vakbarát Hírportál

A nyeretlen Felcsút edzője tudja, mi a baj a csapattal

2018. szeptember 2., vasárnap 13:43

A Puskás Akadémia a magyar bajnokság legrosszabb csapata: hét mérkőzés után nulla győzelemmel és öt vereséggel áll, két szerzett pontja csak az utolsó helyre elég. Jó hír azonban, hogy Benczés Miklós vezetőedző tudja, mi a csapat legnagyobb problémája.

Nem álltunk össze csapattá. Ez a legnagyobb probléma. Próbálkozunk, de tény, hogy nem vagyunk veszélyesek, és ez a mai mérkőzésen is kiderült: csatárposzton lényegesen erősebb volt a Mezőkövesd. Az ellenfél támadói folyamatosan sakkban tartották a védőinket, ugyanez sajnos nem mondható el a mi csatárainkról.

idézi a Nemzeti Sport.

A Felcsút legutóbb a Mezőkövesd ellen kapott ki 2-0-ra. A következő fordulóban – a válogatott szünet után – a Mol Vidi lesz a csapat ellenfele, majd pedig a Honvéd következik. Nem valószínű, hogy a közeljövőben megszerzi első győzelmét a Puskás Akadémia.

Rovatok