Index Vakbarát Hírportál

Babos Tímea döntőt játszhat a US Openen

2018. szeptember 7., péntek 06:25

Két szoros szettben győzve jutott el a US Open döntőjébe a Babos Tímea, Kristina Mladenovic magyar, francia páros. Magyar idő szerint péntek éjjel rendezték a meccset, és 6:4, 7:6-ra nyertek Babosék, aki első magyarként szerepelhet az amerikai torna fináléjéban.

Az első szettben 4:4 után a második kiemelt Babosék elvették a Stosur, Csang (ausztrál, kínai) kettős adogatását, a sajátjukat pedig nullára nyerték, ezzel kerültek előnybe.

A második szett elején rögtön brékeltek, úgy látszott, ez elég is lehet a játsza megnyeréséhez, de amikor 5:4-nél a meccsért adogattak, hibáztak. A rövidítést azonban magabiztosan uralták, csak négy pontot engedtek riválisuknak, így ők készülhetnek a vasárnapi döntőre, amit a férfi döntő előtt rendeznek majd meg. Magyar idő szerint este héttől láthatjuk majd a pályán.

Ellenfelük az ausztrál, amerikai Barty és Vandeweghe duó lesz - az első kiemelt cseheken léptek át -, Babosék az esélyesebbek. Idén 2-1 a mérlegük egymással szemben.

"Nem most játszottuk a legjobb teniszünket. Kifejezetten rosszul szerváltunk, talán ezt valamilyen szinten befolyásolta, hogy fedett pályán volt az elődöntő.

A lényeg, hogy az ilyen nehéz meccseken, amikor nem megy annyira, akkor is küzdünk, harcolunk, megpróbálunk megoldást találni.

Nagyon összeszedtük magunkat a végére" - értékelt a versenyző saját honlapján.

Babos az ausztrál Grand Slam után idén már másodszor játszik döntőt. Melbourne-ben két sima szettben (6:4, 6:3) verték az oroszokat.

Ez a harmadik GS-torna, ahol Babos bejutott a fináléba.

Rovatok