Index Vakbarát Hírportál

Ha valaki, hát a finnek nem szeretnek ellenünk játszani

2018. szeptember 7., péntek 15:44

Pillanatnyilag már egy Andorra vagy Kazahsztán elleni győzelmet sem lehet biztosnak tekinteni, a nekünk szombaton 18 órától induló Nemzetek Ligájában sem Magyarország a favorit Finnországban. Legalábbis az oddsok alapján, a későbbi megfelelő szerepléshez viszont jó lenne győzni.

Magyarország a finnek mellett Görögországgal és Észtországgal került egy csoportba az Nemzetek Ligája (NL) C divíziójában. A görögök kellemetlen ellenfelek, de az észteket legutóbb oda-vissza vertük és

a finnek ellen is szeretünk játszani.

Eddig 16-szor játszott a magyar válogatott Finnország ellen, 11 győzelem mellett három döntetlen és mindössze két vereség a mérleg. A keretek közötti minőségbeli különbség mellettünk szól, tétmeccsen pedig legutóbb 1978-ban kaptunk ki az északiaktól, bár cserébe az akkor nagyon fájdalmas volt. 

Az aranygeneráció aranyévei

Finnország soha nem volt igazi futballnagyhatalom: az ország soha nem kvalifikálta magát egyetlen világ- vagy Európa-bajnokságra. Bajnokok Ligáját azonban két futballistájuk is nyert: Jari Litmanen és Samy Hyypia, míg ez magyarnak ez idáig nem sikerült. 

A vb-kvalifikációkon 123 mérkőzésből

Az Eb-selejtezőkön pedig 27 győzelem, 24 döntetlen és 53 vereség a mérleg. 

A finn válogatott – a magyarral ellentétben – még azt sem tudja elmondani magáról, hogy legalább régen jó volt. Ráadásul többször is pont akkor volt szerencséjük a magyarokhoz, amikor a mieink a csúcson voltak:

Hatszor játszott 1955-ig a magyar csapat Finnországgal: hat győzelem, 34 rúgott és négy kapott gól a mérleg. Igaz, valamennyi barátságos mérkőzés volt, de ettől függetlenül nagyon rossz lehetett ekkor finn szurkolónak lenni.

A magyarországi 8-0-nál Hidegkúti Nándor mesterhármast szerzett, Kocsis Sándor és Puskás Ferenc két-két gólt lőtt, illetve egyszer még Czibor Zoltán is betalált. Egy évvel később, 1952-ben Kocsis vitte a prímet egy mesterhármassal, mellette Puskás, Bozsik József és Palotás Péter talált be. A 9-1-es finnországi sikernél pedig – a változatosság kedvéért – Palotás lőtt mesterhármast, Csordás Lajos és Tichy Lajos duplázott, valamint Tóth József, illetve természetesen Puskás is betalált. 

Az aranygeneráció vége

A finnek elleni parádés sikersorozat egy olyan szakaszban szakadt meg, amikor még igazán nem lehetett rá számítani.

1978-ban Magyarország egy Eb-csoportba került Görögországgal, Finnországgal és a Szovjetunióval, a tét a 1980-as Európa-bajnokságra való kijutás volt. A finnek nagyon bekezdtek, 3-0-ra verték a görögöket, de még így is Magyarország volt az esélyesebb a két csapat első találkozóján. 

a magyar válogatott elveszítette az első tétmeccsét finnország ellen, 2-1-re kikapott helsinkiben. 

A finnek a győzelem után bezuhantak, a görögöktől 8-1-re, a magyaroktól 3-1-re kaptak ki a visszavágón, nem is sikerült több mérkőzést nyerniük. Azonban Magyarország sem tudott felállni, két győzelem mellett két vereségre és két döntetlenre futotta, így a mindössze hét pontos Görögország jutott tovább a csoportból. 

Ezután még hatszor találkozott egymással a finn és a magyar válogatott:

A szürreális egyenlítés Helsinkiben

A sokat jelentő hat pont

2012-es Eb után megint egy selejtezőcsoportba került a két válogatott. Románia és Észak-Írország nagyobb játékerőt képviselt Magyarországnál, Görögország mélyponton volt, Feröer nem volt tényező, így egyértelműen Finnország volt a válogatott legnagyobb riválisa. Az egymás elleni mérkőzéseket nem számítva Finnország kcisivel jobban teljesített, mint Magyarország.

Az első találkozót novemberben rendezték, a magyar csapat a Groupama Arénában fogadta a finneket. A mérkőzés kiegyenlített volt, a Dárdai Pál vezette magyar csapat türelmesen és fegyelmezetten játszott, aminek a 84. percben meg is lett az eredménye: Gera Zoltán fejelt a kapuba két védő között.

A visszavágót két körrel később, 2015 júniusában játszották Helsinkiben. A forgatókönyv gyakorlatilag kottára ugyanaz volt: stabil, türelmes játék a magyar csapattól, majd a 82. percben Stieber Zoltán bombagóljával nyert Magyarország. Bár akkor ez még nem volt egyértelmű, végül ezen a hat ponton múlott a csoportkörből való továbbjutás, négy ponttal előztük a finneket az F csoportban.

Most pedig jó rajtot kellene vennie Marco Rossi csapatának, a finnek egy kicsit tartottak is tőlünk az utóbbi időben, jó lenne ezt kihasználni.

Borítókép: Csapatfotó a Finn válogatottról a Románia elleni mérkőzés előtt Ploiestiben 2018.06.05. Fotó: Daniel Mihailescu/AFP

Rovatok