Index Vakbarát Hírportál

A Bayern kihívójaként emlegetik Dárdai Hertháját

2018. szeptember 25., kedd 08:21

A berlini közönségnek elég volt a Gladbach elleni szép és eredményes játék (4-2), hogy rákezdjen a dalra, veretlenül lesz bajnok a Hertha. 100 pontot szerezve.

A legnagyobb német lap, a Bild pedig már arról írt, hogy nem a Schalke vagy a Dortmund, de még csak nem is a Hoffenheim lesz a Bayern München idei kihívója, hanem a berliniek. 

Dárdai Pál csapata 4 meccsből hármat hozott, egyszer játszott döntetlent, és a második helyen áll a Bayern München mögött, amelyikkel péntek este játszik az Olimpiai Stadionban, igaz előtte lesz még egy kirándulásuk Brémába.

Pál is volt szövetségi kapitány, ahogy én is a hazámban. Ugyanolyan szellemiséget képviseltünk, harcoltunk a csapaton belüli helyünkért. Sok a közös vonás bennünk -

magyarázta a Bayern edzője, Niko Kovac, aki Berlinben született, és a rokonai még most is a városban élnek.

Különbség viszont közöttük, hogy Kovac volt Bayern-játékos, Dárdai viszont ellenállt az akkori edző, Ottmar Hitzfeld csábításának.

A szurkolók álmodozhatnak, az a dolguk, nekünk viszont páros lábbal a földön kell maradnunk -

ezt Vedad Ibisevic csapatkapitány állapította meg, amikor a Bild arról faggatta, hová fog befutni a Hertha.

A jelenlegi német válogatott Marvin Plattehardt szerint pedig a kérdésre majd áprilisban lesz értelme visszatérni, addig nem. Amikor jól rajtolt a Hertha, akkor ugyanis nem bírták a végét, és egy kicsit önmagukra is nyomást helyeztek.

Tény ugyanakkor, hogy jobban néz ki a jelenlegi csapat támadójátéka. A 20 éves holland Dilrosunt a Manchester Citytől szerezték meg ingyen, és eddig a csapat nagy hasznára válik, van ugyanis lendület a szélen.

Játékosprofil alapján igazoltunk az előző években is. Most van 7 olyan játékosunk a kezdőben, akik képesek a határozott előkészítésre,

Duda, Grujic, Kalou, Maier, Lazaro, Plattenhardt és Dilrosun. Ez az előző években nem egészen így volt" - magyarázta a 42 éves magyar edző, Dárdai Pál.

Maier 20 éves, saját nevelésű, de ott van még a kispadon a szintén a klubnál nevelkedő Jastrzembinski és Dárdai fia, Palkó is.

A fiatalok jobb teljesítményre késztetik az idősebbeket. Most van csapatunk, ezt elmondhatom. De nagyon türelmesnek kell lenni a folytatásban, mert a fiatalok nem fognak mindig kiemelkedően teljesíteni

- összegzett.

Dárdai még nem győzte le soha a bajorokat, az előjelek most kedvezőek, éhesek is a sikerre, de azért még ott van a Werder elleni meccs kedden (18.30, Sport1), akkor sem ártana jól teljesíteni.

Rovatok