Index Vakbarát Hírportál

Elküldte a fenébe a volt edzőt a Schalke veteránja

2018. szeptember 26., szerda 11:33 | aznap frissítve

A Schalkénél a rettenetes szezonkezdés ellenére is zajlik az élet: Markus Weinzierl, a csapat korábbi edzője nekiment a csapat 36 éves hátvédjének, aki erre válaszul a keddi meccs után jól elküldte a fenébe korábbi trénerét – írja a waz.de.

Ugyan a szakember konkrétan nem nevezett meg senkit, a Sky-nak arról beszélt, hogy az a kérdés, hogy van-e értelme defenzíven játszani, és 36 évesekhez igazítani a játék képét, amivel elég egyértelműen utalt a veterán brazil hátvédre.

Tiszteletlenség, amit mondott, teljesen letaglózott. Abban az egy évben amit itt töltött, végig támogattam őt. Jó lenne, ha egyszerűen csak befogná, és keresne végre munkát magának.

– mondta Naldo ezzel kapcsolatban, utalva ezzel arra, hogy a németnek a Schalkétől való menesztése óta, azaz több mint egy éve nincs másik csapata.

A brazil hátvéd egyébként a keddi padozás ellenére optimistán áll hozzá a saját szerepéhez a klubban, teljes joggal, hiszen a szombati, Mainz elleni meccsen már ismét ott lesz majd a kezdőben.

A Schalke amúgy eddig egészen botrányosan szerepelt a Bundesligában: első öt meccsén öt vereséget gyűjtött össze a csapat, kedden éppen a Sallai Rolanddal felálló Freiburg verte meg őket 1-0–ra.

Rovatok