Index Vakbarát Hírportál

Megvan a Haladás új edzője

2018. szeptember 27., csütörtök 19:44

Horváth Ferenc követi Michal Hippet a Haladás kispadján, írja hivatalos honlapján a csapat. Ez lesz az edző hetedik csapata az NB1-ben, korábban a Kecskemétet, a Paksot, a Győri ETO-t, a Diósgyőrt, a Balmazújvárost és a Videotont irányította.

Horváth Ferenccel a bajnokság végéig kötöttünk szerződést. Mivel a csapat az utolsó helyen áll a tabellán, nem is lehet más célunk, mint hogy bent maradjunk az első osztályban. Bízunk benne, új edzőnkkel a cél teljesíthető. 

– mondta Tóth Miklós ügyvezető igazgató.

Horváth szerdán még a másodosztályú Balmazújváros kispadján ült, a Monor legyőzésével búcsúzott a klubtól.

Rovatok