Index Vakbarát Hírportál

James Rodríguez: Ez itt már nem Frankfurt!

2018. október 5., péntek 13:44

Az elmúlt időszakban nem megy túl jól a Bayern Münchennek, a német bajnok legutóbbi három meccsén nem tudott nyerni, Berlinben ráadásul még a döntetlen sem jött össze, 2-0–ra kaptak ki a Herthától. A legutóbbi, Ajax elleni BL-meccset követően a vezetőedző, Niko Kovac is elismerte, hogy javulnia kell a csapatnak, de a jelek szerint a játékosai is egyre kevésbé bíznak benne – írja a Bild.

A lap információi szerint nem túl jó a hangulat Münchenben, James Rodríguez például a hollandok elleni döntetlen után az öltözőben dühöngött, egyebek mellett azt hangoztatva, hogy "ez itt már nem Frankfurt!", utalva ezzel Kovac előző csapatára. A kolumbiai állítólag olyannyira nincs megelégedve azzal, hogy folyton padoznia kell, hogy el is akar menni a csapattól.

Nemcsak Jamest zavarja egyébként a folyamatos rotálás, állítólag Süle, Wagner, Goretzka és Gnabry sem boldogak a kapott perceikkel, sőt, Uli Höness is beszélt már a rengeteg cserélgetésről, ő pár napja azt mondta,

az edzőnek kell eldöntenie az ilyesmit, de neki is kell felelnie érte.

Ezen kívül sincs egyébként minden rendben a csapatnál, sokan nehezményezik ugyanis azt, hogy Kovac az edzői stáb többi tagjával sokszor horvátul beszél, olyankor is, amikor mások is ott vannak, ami főleg a másodedzőre, a német Peter Hermannra nézve problémás.

Kovac az Ajax elleni meccs után azt emelte ki, hogy vissza kell térniük az alapokhoz, párharcokat kell nyerniük, és gyorsabban kell járatniuk a labdát. Hogy ebből mennyit sikerült megvalósítaniuk azóta, az majd szombat este derül ki, a Bayern hazai pályán fogadja majd a Mönchengladbachot.

Rovatok