Index Vakbarát Hírportál

A magyar himnusz még gondot okoz Willi Orbannak

2018. október 11., csütörtök 08:38

Az RB Leipzig híroldala külön cikket szentelt a magyar válogatottban debütálására készülő csapatkapitányának, Willi Orbannak, a lipcse magyar-lengyel felmenőktől, Németországban született labdarúgójának. Az írás leginkább a himnusz ismeretének kérdésével foglalkozik, és kiderül belőle, hogy Orbannak egyelőre még döcögnek Kölcsey sorai, de a helyzet nem reménytelen.

Valamennyire ismerem, de még egy párszor meg kell hallgatnom, hogy énekelni is tudjam a szövegét. 

– írta le helyzetét a középhátvéd, akinek nincs túl sok ideje, mert a péntek esti Görögország elleni Nemzetek Ligája selejtezőn a kezdőcsapatba várják.

"Egy szép kaland elé nézek" – mondta Orban a rá váró első válogatott meccsről, illetve a magyar válogatottságról általában.

A 25 éves Willi Orban pályafutása során két U21-es meccsen lépett pályára német válogatottban, illetve a Bundesliga egyik legerősebb csapatának számító RB Leipzig csapatkapitánya, ám Joachim Löw sosem vette még csak számításba sem a felnőtteknél. A lengyel anyától és magyar apától származó, Vilmos Tamásként anyakönyvezett játékos végül feladta a várakozást, és Magyarország csapatát választotta.

A magyar nyelvtudásáról azt nyilatkozta csapata honlapjának, hogy gyerekként elég jól beszélte a nyelvet, azóta viszont sokat felejtett, de megpróbálja leporolni ismereteit, mert szeretne magyarul beszélni válogatottbeli társaival. Orban elmondta még, hogy a csapatba való beilleszkedését a Lipcsében védő Gulácsi Péter mellett az is segíti, hogy a válogatottnak külföldi edzője van Marco Rossi személyében.

"Jó hogy olasz az edzőnk, és ezért a beszédek angolul vannak" – idézte az cikk Orbant, akin persze ez a Himnusz tekintetében nem sokat segít.

Ungarn statt DFB: RB-Kapitän Willi Orban vor Länderspielpremiere https://t.co/HtlyJxcRUH pic.twitter.com/gLyWKynuzc

— Goal Deutschland (@GoalDeutschland) October 10, 2018

Rovatok