Index Vakbarát Hírportál

Rossi: Sokszor megkérdezem magamtól, én vagyok-e a legmegfelelőbb személy

2018. október 16., kedd 00:15

Marco Rossi szövetségi kapitány magára vállalta a felelősséget azért, hogy a magyar labdarúgó-válogatott hétfőn 3-3-as döntetlent játszott Észtország ellen idegenben a Nemzetek Ligája C osztályában, és így már nincs esélye a feljutást jelentő csoportelsőségre.

„Három nappal ezelőtt remek védekezéssel játszottunk, ezúttal viszont háromszor is gólt kaptunk az észt együttestől, ami elsőre nehezen érthető” – idézte az MTI a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón értékelő Marco Rossit. „Második átgondolásra azonban az edzőé a felelősség, és én vállalom ezt” – tette hozzá az olasz, aki szerint az sem segített, hogy az athéni kezdőcsapathoz képest két helyen is változtatott a védelemben, igaz, Fiola Attilát sárga lapos eltiltása miatt kellett kihagynia.

„A fő probléma a védők közötti távolság volt. Az, amit gyakoroltunk, lényegesen különbözik attól, amit ma láttam a pályán. Eszerint a játékosok nem voltak elég felkészültek, vagy nem koncentráltak úgy, ahogy kellett volna. Magasan ma teljesített legrosszabbul a védelem az eddigi mérkőzéseink alatt” – mondta Rossi, aki szerint ez az összeszokottság hiányából adódott.

Pozitívumként emelte ki, hogy támadásban biztató jeleket mutatott a csapat, és hogy hátrányban is jól reagáltak a nyomásra, hátul viszont túl sokat hibáztak – itt ismét saját felelősségére kanyarodott vissza, hiszen a védelmet neki kell megszerveznie, ami az első három fordulóban sikerült, Tallinnban viszont nem.

Nem akarok az egyéni hibákról beszélni, nem fogok senkit hibáztatni. Nem vagyok varázsló, sokszor megkérdezem magamtól, én vagyok-e a legmegfelelőbb személy erre a posztra.

Rossi szerint eltökélt céljuk, hogy a  következő két találkozót úgy is megnyerjék, hogy már nincs esélyük a csoport első helyére. Ebben talán közrejátszott az a nem túl szerencsés tény is, hogy az első négy meccsből hármat idegenben, egyet pedig zárt kapuk mögött játszottak.

Rovatok