Apja magyar, anyja lengyel, ő már Németországban született, német állampolgárságú futballhátvéd, akire - mint kiderült - mindhárom ország válogatottja pályázott, de legalábbis kíváncsi volt. Akkor miért került pont hozzánk?
A 25 éves Willi Orban felbukkanása a magyar válogatottban több szempontból is példátlan esemény futballunk történetében. Valószínűleg még soha nem lépett pályára olyan játékos a felnőtt csapatban, akihez ennyire nem volt semmi közünk, aki a pályafutása alatt korábban egyetlen percet sem töltött el a magyar fociban vagy annak utánpótlásában, aki soha nem játszott egyetlen hazai klubban sem, semmilyen szinten. Mondhatnánk persze, hogy még szerencse, különben sosem vált volna belőle ilyen kiváló futballista.
Az, hogy mennyire követendő út olyan játékossal megerősíteni a nemzeti csapatot, aki labdarúgásunkhoz egyáltalán nem kötődik, az országgal pedig az itt élő apjával németül folytatott telefonbeszélgetéseken túl semmilyen kapcsolatban nincs, arról lehet vitatkozni.
Az viszont tény, hogy az elmúlt három évtizedben nem nagyon sikerült kinevelnünk olyan védőt, aki megközelítené Willi Orban szintjét.
Egyedül talán a pályája csúcsán lévő Juhász Roland nem volt klasszisokkal rosszabb nála.
Az egy dolog – bár sokat elárul –, hogy Orban annyit ér, mint a három legdrágább magyar játékos együtt, de egy európai szinten is minőséginek számító belső védőnél lényegesen többet nyerhetünk vele. Egy született vezérről beszélünk ugyanis, aki már 20 évesen a másodosztályú Kaiserslautern csapatkapitánya volt, jelenleg pedig a Bundesliga elitjébe sikerrel törekvő RB Leipzignél is az övé a karszalag. Ebből a szempontból tehát a lipcsei bekk valóságos isten áldása, ráadásul a karaktere és az első két mérkőzésen látottak alapján lehet rá esély, hogy hosszabb távon vezére legyen a védelemnek és a válogatottnak egyaránt. Persze ehhez előbb meg kellene szoknia, hogy mire számíthat szerényebb képességű védőtársaitól, ami az észt meccs tapasztalatai alapján nem lesz olyan egyszerű.
Ahogy az is kiderült, hogy hibázni persze ő is tud, ugyanakkor tökéletesen látszott az is, hogy futballtudása alapján messze kiemelkedik a magyar védelemből.
Ami Orban egyéb válogatott opcióit illeti, nevezetesen, hogy a saját (német), illetve édesanyja (lengyel) szülőhazáját is képviselhette volna, a magyar sajtónak tálalt történet igényel némi kiegészítést.
Az még nagyjából átjött, hogy a játékos azért (is) választotta a mi válogatottunkat, mert a németbe az istennek sem kapott meghívót, vagyis oda nem kellett. A lengyel nemzeti csapattal is flörtölt, és ez lényegesen érdekesebb sztori annál az egyetlen mondatnál, mint amivel elintézte a Nemzeti Sportnak adott interjúban.
Édesanyám lengyel származású, de német állampolgár, így a lengyel felnőtt válogatott nem jöhetett szóba.
A kijelentés mögött ugyanis az a tény rejtőzik, hogy Orban részéről felmerült a dolog, a lengyelek részéről viszont kevésbé. Ezúttal nem a játéktudása miatt, mint a német válogatottnál, hanem, mert amikor ott téma lett, a lengyel szövetség elnöke, Zbigniew Boniek közölte:
Nem csinálunk lengyelt egy idegenből, csak azért, mert jó.
A lengyel Cafe Football 2017. október 29-i adásában Willi Orban ügyét is tárgyalták, a stúdióbeszélgetésben a lengyel futballelnök kifejtette, hogy a korábbi gyakorlat eredményeként honosított futballisták státuszát tiszteletben tartja, ám ahogy azt megválasztásakor ígérte, az ő vezetésével a szövetség korábbi filozófiája megváltozott.
A lengyel csapatban csak lengyelek játszhatnak
– idézte az új idők új jelmondatát az egykori világklasszis.
Orban lengyelsége elég komoly problémán akadt fent: nincs lengyel útlevele. Hogy miért, arról még lesz szó, ám ettől függetlenül, az állampolgárság hiánya önmagában csak egy adminisztratív probléma lett volna, aminek megoldását valószínűleg Boniek is támogatja, ha Orban nagyobb elkötelezettséget mutat, és valamivel jobban beszél lengyelül abban a pár héttel korábban megjelent a videóban, aminek kapcsán forró téma lett esetleges behívása.
Az interjú érdekes része 1:50-nél kezdődik, itt a lengyel válogatott szereplés lehetőségéről azt nyilatkozza a játékos, hogy ez jelenleg nem téma, mert köztudottan a német válogatottba szeretne bekerülni, de ami a jövőt illeti, nem zárna ki semmit. A lengyel erős és jó csapat, illetve azt is elmondta, hogy eddig még semmilyen kapcsolatfelvétel nem történt a lengyelek részéről, ami viszont – mint látni fogjuk –, nem biztos, hogy teljesen igaz.
Bár Boniek kijelentéseit hallva azt gondolná az ember, hogy a lengyel szövetség manapság nem importál játékosokat külföldről, a gyakorlatban ennek pont az ellenkezője történik. A szövetség tíz éve külön erre a célra létrehozott, főként játékosmegfigyelőkből álló hálózata továbbra is gőzerővel végzi feladatát: a diaszpórában felbukkanó tehetségeket felkutatják, majd meggyőzik, illetve győzködik, hogy az őshaza színeit válasszák. Sőt a program keretében egyre több országban hoznak létre helyi hálózatot. Az Egyesült Királyságban például már Boniek elnöksége alatt vetették meg a lábukat, követve a migrációs trendet, aminek köszönhetően az országban élő lengyelek száma mára durván 1 millióra nőtt.
A világban szerteszét élő lengyelek, illetve lengyel származásúak számát pedig 20 millióra szokták tenni - van tehát miért futtatni a programot.
Orban honosításának nem nagyon lehetett leküzdhetetlen jogi akadálya, a francia Ludovic Obraniak például 2009-ben egyetlen lengyel nagypapát felmutatva lett előbb lengyel, majd válogatott, a szintén francia Damien Perquis-nek pedig egyenesen elkallódtak a lengyel származását igazoló dokumentumai, 2011-ben mégis megkapta a lengyel állampolgárságot, amit maga Lengyelország elnöke adott meg neki, a válogatott akkori szövetségi kapitánya, Franciszek Smuda kérésére.
Orban esetében a szövetségi kapitány közbenjárására azért nem kerülhetett sor, mert a csapatot 2013-tól egészen a 2018-as világbajnokság végéig vezető Adam Nawalka nem mutatott érdeklődést iránta. Az általunk megkérdezett, és a lengyel szövetséghez igen közel álló újságíró szerint egyébként ez lehetett a legfőbb oka, hogy a kapcsolatfelvételen túl nem történtek érdemi lépések Orban honosítására, ami ha nem is egyszerűen, de megoldható lett volna.
Csakhogy Orbannak a lengyel válogatott esetében hasonló balszerencséje volt az időzítéssel, mint a némettel. Az is épp a csúcson volt abban nagyjából kétéves, 2016-2018 közötti időszakban, amikor ő már a német élvonalban játszott, és komolyabban felmerülhetett volna a neve. Szülőhazájában az uralkodó világbajnok és a legutóbbi Eb-n bronzérmes csapat védelmébe kellett volna beverekednie magát egy olyan poszton, ahol a két helyre 6-8 nála jobbnak tartott játékos is pályázott.
A sors iróniája, hogy ez részben azért sem sikerült neki, mert Löw már pár éve is többre tartotta az akkor még hoffenheimi Niklas Sülét, aki szintén magyar származású, és azóta már a Bayern Münchenben játszik.
A lengyelek pedig a 2016-os Eb-szereplés után az új aranykor beköszöntét ünnepelték egészen a 2018-as vébéégésig, így nem érezték szükségét Orban megszerzésének. A csapat védelmével is elégedettek voltak, nem mellesleg náluk is csak a sokadik legértékesebb játékos lett volna, még a középhátvédek között is csak második Kamil Glik (AS Monaco) mögött.
A németeknél meg a középhátvédek értékrangsorában is mindössze a kilencedik helyen áll, négyes holtversenyben.
Így aztán hiába nyilatkozta azt többször is, hogy számára első a német válogatott, erre reális esélyt rajta és szurkolóin kívül nem sokan láttak. Leszámítva az edzőjét, Ralf Rangnickot, aki a Lipcse meccsére kilátogató, és leginkább Timo Wernerre kíváncsi Joachim Löw figyelmébe ajánlotta három további társával egyetemben, még 2017 januárjának végén.
Több német szakíróval is beszéltünk, akik egyöntetűen azt mondták, hogy legjobb tudomásuk szerint soha nem merült fel Joachim Löwnél, hogy behívja Orbant. Nincs egyszerűen megragadható indoka, miért nem, de a jelek szerint a német válogatott kapitánya úgy látta, hogy Orbánból sosem lesz jobb játékos, mint a jelen vagy a jövő sztárjainak tartott német védők, például Hummels, Boateng, Tah, Ginter vagy a már említett Süle.
A német álom a csalódáson túl a lengyel lehetőségeknek is betett. Boniek ugyanis azon akadt ki a leginkább, hogy a játékos csak második opcióként tekintett a lengyelekre. Amikor arról kérdezték, miért nem ad esélyt, hogy Orbanban a válogatottba kerülve ismét megerősödjön a lengyelségtudat, a szövetség elnöke azt felelte:
Hallotta bárki tőle azt a kijelentést, hogy a lengyel nemzeti csapatban akar játszani? Eddig csak olyasmiket mondott, hogy "Szeretnék a három válogatott valamelyikében játszani. A németben, mert németnek érzem magam, de ha ez nem sikerül, akkor esetleg játszhatok a lengyelben vagy a magyarban". Fel kell tennem a kérdést: ez úgy hangzik, mintha lengyel lenne?
Az utóbbi két évben tehát úgy tűnik, hogy mindkét másik hajó elment Orbannak, és maradt egyedül a magyar. Viszont volt egy korábbi próbálkozás is, amiről nálunk nem sok szó esett, és ami mutatja, hogy mennyire esélyünk sem lett volna Orbant megszerezni, ha a dolgok az általa elképzelt mederben folynak.
Orban neve ugyanis már 2014-ben felmerült a lengyeleknél, de akkor nem a médiában, hanem a korosztályos válogatottnál. A lengyel lapokban közölt verzió szerint édesanyja kereste meg a lengyel szövetséget, hogy a figyelmébe ajánlja fiát. Csakhogy mivel a történetben a külföldi megfigyelőhálózat vezetője, Maciej Chorazyk is szerepel, nehéz elképzelni, hogy a lengyelek ne követték volna maguktól is az ekkor még a másodosztályú Kaiserslauternben játszó Orban pályafutását, akiről a lengyel U21-es csapatot edző Marcin Dornának egyébként nagyon jó véleménye volt.
De amikor már úgy tűnt, hogy alakulnak a dolgok, kiderült hogy Orban anyjának már nincs meg a lengyel állampolgársága.
Sikerült kapcsolatba lépnünk az ügy több résztvevőjével, akiktől azt az információt kaptuk, hogy a játékos születésekor az anya még lengyel állampolgár volt, csak később mondott le róla, nem részletezett okok miatt. Az egyik megkérdezett azt mondta magyarázatként, hogy a kivándorlás megítélése problémás, és a politika olyan helyzeteket tud teremteni, hogy a Németországba disszidálóknak el kell hagyniuk a lengyel állampolgárságukat.
Amikor kiderült, hogy az ő állampolgársága nélkül a gyereke sem számít lengyelnek, Orban anyja megpróbálta újra felvenni a lengyel állampolgárságot, ám a dolog komoly nehézségekbe ütközött, mert a hivatalos eljárás nem igazán szimpatizál az állampolgárságukat feladókkal. Orban pedig ekkor még nem tűnt akkora fogásnak, hogy az elnökhöz nyújtsanak be kérvényt miatta, aki saját jogkörében eljárva is megadhatja valakinek az útlevelet.
Nem kis nehézségek árán sikerült kapcsolatba lépnünk az ügy kulcsfigurájával, Maciej Chorazykkal, aki megerősítette:
először a lengyelek vették fel a kapcsolatot Orbannal, majd az útlevél miatti bonyodalmak közepette a németek is léptek, és behívták a korosztályos válogatottba.
Valószínűleg a lengyelekre való kacsintgatásra reagálva ugyanis Horst Hrubesch korosztályos kapitány úgy döntött, megnézné közelebbről is magának Orbánt, és 2014 novemberében behívta a német U21-es csapatba. Két barátságos meccsen lépett pályára, kettőt a padról figyelhetett végig. Novemberben a hollandok ellen 7 percet játszott, majd 2015 márciusában az olaszok elleni 2-2-n végig a pályán volt. Ennél közelebb sosem került álmához, a német felnőttválogatotthoz. A lengyelhez viszont lényegesen közelebb járt, és ha a papírok rendben vannak, szinte biztos, hogy náluk kötött volna ki.
A történet csattanóval felérő tanulsága tehát részben az, hogy
legalább annyira a lengyel anyjának, mint magyar apjának köszönhetjük, hogy Willi Orban végül a magyar válogatottba került.
Egyrészt, mert ő vitte le már négyévesen a Kaiserslautern edzésére, megunva a folyamatos otthoni rombolást, így komolyabban fel sem merülhetett, hogy a juniorként karatebajnok apa sportágát válassza. Másrészt, ha anyja nem mond le ilyen vagy olyan okból a lengyel állampolgárságáról, akkor többször is minden másként alakulhatott volna.
Ha bárkiben is lett volna kétség , hogy mindezért hálát rebegnek majd édesanyjának a magyar szurkolók vagy valami egészen mást, az Orban első két meccsét látva magyar színekben lassan megnyugodhat.
Borítókép: a Hannover 96 - RB Leipzig meccsen 2018. március 31-én. Fotó: Peter Steffen / AFP.