Index Vakbarát Hírportál

Mourinho a szerződése végéig maradna Manchesterben, sőt utána is

2018. október 22., hétfő 22:14

José Mourinho a Juventus elleni BL-mérkőzés előestéjén tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy boldognak érzi magát a Manchester Unitednél, és ki akarja tölteni a szerződését. Az edző azt követően válaszolta ezt az újságíróknak, amikor azok a lehetséges madridi visszatérés lehetőségéről kérdezték.

A sajtóhírek szerint ugyanis a portugál szakember neve is felvetődött megmentőként a válságos időszakot élő spanyol klubnál, ám ő elmondta, nem gondolkodik azon, hogy átvegye Julen Lopetegui helyét. Mourinho, akinek 2020-ig szóló szerződése van a Uniteddel, így felelte a híresztelésekre:

Jelenleg csak és kizárólag a Manchester Unitedre gondolok.

Majd hozzátette:

Örömmel maradnék a szerződésem legutolsó napjáig, és utána is szeretnék még maradni.

Az edző, akinek kirúgásáról szintén cikkeztek korábban a rossz szezonkezdés miatt, nem értékelte különösebben, hogy az újságírók leginkább a Realról, illetve volt játékosáról, az idén nyáron a Real Madridtól a Juventushoz igazoló Cristiano Ronaldóról kérdezték. Sőt még a Pogbára vonatkozó kérdések is zavarták. Pedig a kérdések adták magukat, hiszen mindkét játékos volt csapata ellen játszik majd kedden este.

A Manchester Uniteddel többek közt három bajnokságot és egy Bajnokok Ligáját nyerő Ronaldóra vonatkozó kérdésre még válaszolt Mourinho, mondván  "ő minden idők egyik legjobb játékosa, senki nem mondhat mást". Amikor viszont Pogba fejlődéséről kérdezték a francia válogatottal a nyáron elnyert világbajnoki cím fényében, a mostanában még magához képest is indulatos edző besokallt.

Nem szeretem ezt a sajtótájékoztatót

– mondta – "Nem akarok Pogbáról vagy más játékosokról beszélni egyenként, sem a spanyol újságírók feltevéseiről, akiket csak a Real Madrid és Ronaldo érdekel".

A csapatára váró ellenfélről viszont boldogan megosztotta gondolatait a médiával.

"A világ egyik legnagyobb csapatával játszunk, a sorozat egyik esélyesével, és ez nagyon motiváló. Nagyon sok van bennük, ráadásul egy újabb évet kezdtek ugyanazzal az edzővel és struktúrával. Hét bajnoki címet nyertek zsinórban, ezen felül pedig egy játékost is a nyáron, aki valódi különbséget jelent.  A Juventus nem pusztán egy csapat a Bajnokok Ligájára pályázó többi közt."

A Manchester United-Juventus BL-csoportmérkőzést kedden este 9 órakor rendezik. A hazai csapat két forduló után 4 ponttal második a csoportban, míg az olaszok 6 ponttal az elsők.

(via BBC)

Rovatok