Index Vakbarát Hírportál

Éledezik a Real, Ronaldo sikerrel tért haza

2018. október 23., kedd 23:31

Két meccset az új szokás szerint már korábban lejátszottak a BL harmadik körének első játéknapján is, a Bayern simán verte Athénban az AEK-et 2-0-ra, a Young Boys-Valencia 1-1 lett.

A nap rangadója a nevek alapján a Manchester United-Juventus volt, Cristiano Ronaldo 2013 tavasza után tért vissza az Old Traffordra, ahol 2003 és 2009 között futballozott. Nem olyan volt már ez a látogatása, mint az első, mert mostanra egy volt csapattársa sem maradt a Unitedben. (Az utolsó, Michael Carrick nyáron fejezte be, most José Mourinho mellett segédedző.)

A közönség sem volt már úgy oda a portugálért, mint öt éve, bár ennek némileg ellentmond, hogy egy drukker már a 3. percben a pályára rohant, hogy szelfizzen vele. Össze is jött, bár a srácot már fogták a biztonságiak, Ronaldo lőtt neki egy képet a rajongó mobiljával.

a

Meccs közben nem ment már a Viva Ronaldo, sőt egy szólójánál mintha páran fütyülték is volna, bár hogy miért, nehéz kitalálni. Nem is volt nagy meccse, de egy kvázi gólpassz összejött neki, beadása megpattant két védőn is, Smallingon olyan szerencsétlenül, hogy Dybala közelről berúghatta. 1-0-ra vezetett a Juve, meglehetősen korán.

Ronaldónak és a Juvénak a szünet után egy helyzete volt, a szupersztár rövid felsőre tartó lövését fölétolta De Gea. Kevesen fogták volna ki.

A United az első félidőben mintha pályán se lett volna, a másodikban némileg magához tért, Pogba kapufája volt a meccsük fénypontja, de kifelé, majd a lengyel kapus fejéről szögletre pattant. A Juve nyert 1-0-ra, mint 1996 novemberében, akkor Del Piero rúgta a gólt.

Statisztikai érdekesség: Mourinho nem cserélt.

Hoffenheim-Lyon 3-3

A nap meccsét Szalaiék játszották, Hoffenheim-Lyon 3-3. Mindkét csapat fordított egyszer-egyszer, a németek egyenlítettek a végén, a magyar csatár helyére a 60. percben, 2-2-nél beállt Joelinton talált be.

A Real Madrid öt meccs óta először nyert, Benzema fejesével és Marcelo csippentésével - Bale sarkazása után - 2-0-ra vezettek, de a Plzen szépíteni tudott a Bernabeu-ban, 2-1 lett. Sőt, a csehek bánhatják, ajtó-ablak helyzeteket rontottak az első félidőben.

a

Benzema 57. BL-gólját szerezte, már csak Raúl, Messi és Cristiano Ronaldo van előtte.

A Realnak jöhet a Clasico a Barca ellen, vasárnap.

A Roma tök simán hármat lőtt a CSZKA Moszkvának, a Manchester City ugyanennyit a Sahtarnak, de idegenben. Ajax-Benfica 1-0, a 93.-ban.

A nap összes gólját megtalálják percről percre közvetítésünkben.

 Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló:


    E csoport:
Ajax Amsterdam (holland)-Benfica (portugál) 1-0 (0-0)
gólszerző: Mazraoui (93.)

AEK Athén (görög)-Bayern München (német) 0-2 (0-0)
g.: Martínez (61.), Lewandowski (63.)
    Az állás: 1. Ajax és Bayern München 7 pont (5-1), 3. Benfica 3, 4. AEK Athén 0

    F csoport:
Sahtar Donyeck (ukrán)-Manchester City (angol) 0-3 (0-2)
g.: D. Silva (30.), Laporte (34.), B. Silva (71.)

TSG Hoffenheim 1899 (német)-Olympique Lyon (francia) 3-3 (1-1)
g.: Kramaric (32., 47.), Joelinton (92.), illetve Traoré (27.), Ndombele (59.), Depay (67.)
    Az állás: 1. Manchester City 6 pont, 2. Olympique Lyon 5, 3. Hoffenheim 2 (6-7), 4. Sahtar Donyeck 2 (4-7)

    G csoport:
Real Madrid (spanyol)-Viktoria Plzen (cseh) 2-1 (1-0)
g.: Benzema (11.), Marcelo (56.), illetve Hrosovsky (79.)

AS Roma (olasz)-CSZKA Moszkva (orosz) 3-0 (2-0)
g.: Dzeko (30., 43.), Ünder (50.)
    Az állás: 1. AS Roma 6 pont (8-3), 2. Real Madrid 6 (5-2), 3. CSZKA Moszka 4, 4. Viktoria Plzen 1

    H csoport:
Manchester United (angol)-Juventus (olasz) 0-1 (0-1)
g.: Dybala (17.)

Young Boys (svájci)-FC Valencia (spanyol) 1-1 (0-1)

g.: Hoarau (55. - tizenegyesből), illetve Batshuayi (26.)
    Az állás: 1. Juventus 9 pont, 2. Manchester United 4, 3. Valencia 2, 4. Young Boys 1

Rovatok