Index Vakbarát Hírportál

Rooney: Csak az a fontos, hogy újra felhúzzam a mezt

2018. november 13., kedd 18:08

Wayne Rooney csütörtökön játssza utolsó válogatott mérkőzését a londoni Wembleyben. Az angol futballista az Egyesült Államok ellen búcsúzik. A mérkőzés előtt ő is sajtótájékoztatót tartott.

A most pont az USA-ban futballozó Rooney két évvel ezelőtt volt utoljára válogatott, elmondta, most olyanok is vannak már a csapatban, akikkel korábban nem játszott. 

Arról is beszélt, hogy jó volna gólt lőni a 120. válogatott meccsén, de ez nem igazán számít neki. „Szép lenne, de az a fontos, hogy utoljára kifuthassak a Wembleybe és megvan a lehetőségem, hogy köszönetet mondjak az engem évek óta támogató szurkolóknak." 

Azzal, hogy Rooney csak úgy kap egy búcsúmeccset, nem mindenki ért egyet, csak a formának és a játéktudásnak kéne számítania több angol szakíró szerint is. Rooney kicsit másképp látja, szerinte jó hatása lehet a fiatal játékosokra, ha valamelyik régi idoljukkal találkozhatnak. Ő is örült volna, ha Paul Gauscoigne vagy Alan Shearer besétált volna a csapat öltözőjébe és néhány tanácsot adtak volna. 

Rooney elárulta, már több mint egy éve tárgyalt az angol szövetséggel (FA) a búcsúról, először azt tervezték, hogy még a nyári világbajnokság előtt játszik, de úgy vélte, hogy hiba volna ezzel belenyúlni a csapat felkészülésébe. Arról néhány hete döntöttek az FA-val és Gareth Southgate szövetségi kapitánnyal, hogy az USA ellen lesz utoljára válogatott.

„Ez lesz az utolsó meccsem. A formám jó az Egyesült Államokban, ha emiatt hívtak volna be, az egy másik helyzet lenne. De most ez az utolsó meccsem. Ha Harry Kane átadná a kapitány karszalagot, az nagyszerű lenne, de nem fontos, ahogy az sem, hogy a 10-es számot viseljem vagy 90 percig játsszak, az a fontos, hogy újra felhúzzam a mezt, és ez egy különleges pillanat lesz." 

A 33 éves futballista, aki 119 meccse alatt 53 gólt szerzett, nem sajnálja, hogy lemondott a válogatottságról. 

A döntésem, hogy visszavonuljak, helyes volt. Láttam a fiatalabb játékosokat, és úgy éreztem, ez a jó idő abbahagyni a játékot, hogy a fiatal srácok feljebb lépjenek és megkapják a lehetőséget. "

Rovatok