Index Vakbarát Hírportál

A finnek ünnepelni jönnek, mi meg sóvárogva nézzük őket

2018. november 18., vasárnap 18:54

Az utolsó, a már feljutó finnek elleni vasárnap esti (20.45) Nemzetek Ligája meccs előtt nyilvánvaló, a sorsunk nem a kezünkben van. Ha legyőzzük őket, de csak a harmadik helyen maradunk, a négy Eb-helyért zajló playoffra már nem lehet esélyünk.

Mivel Finnország csak 1-0-ra kapott ki Athénban, miközben hazai pályán 2-0-ra verte korábban a görögöket, így az egymás elleni eredmények miatt már garantáltan megnyerte a csoportját, feljutott a B divízióba

Emellett biztos résztvevője a 2020-as Európa-bajnokságért zajló playoffnak, már amennyiben nem jut ki a selejtezőből egyenes ágon. Markku Kanerva csapata tehát megragadta azt az esélyt, amit a Nemzetek Ligája kínál, és amiről a magyar csapat valószínűleg lemarad, noha Budapest rendező város 2020-ban.

A mieink ugyanis kétpontos lemaradásban vannak a görögökkel szemben és az egymás elleni mérleg is Görögországnak kedvez. A finnek elleni győzelmen túl az is kellene nekünk, hogy az eddig nyeretlen észtek megverjék Athénban a 2004-es Eb győztesét. Csak ekkor lehetünk másodikok, és ekkor lehet valós esélyünk az NL-playoffra.

Mert jelenleg a 33. helyen állunk, ami nem érinti a feltöltést.

A matematika egyszerű. 20 csapat jut ki az Európa-bajnokságra a selejtezőből, míg a Nemzetek Ligájából a 12 legerősebb, az Eb-re ki nem jutó válogatottnak van esélye rájátszás útján kvalifikálnia magát (plusz a D divízió négy csoportelsőjének, amik külön kiemelést kapnak). Ez praktikusan az NL 32 legjobb csapatát jelenti, mi pedig a 33. helynél előrébb csak csoportmásodikként juthatunk.

És akkor magáról a meccsről

A fogadóirodák szerint a magyar válogatott az esélyes a finnek elleni vasárnap esti találkozón. Az aktuális forma és a magyarok győzelmi kényszere miatt ez nem meglepő, bár így sem érdemes lebecsülni a vendégeket.

A kapuban továbbra is Lukas Hradecky véd. A Bayer Leverkusen játékosa az egyik legjobb kapus a Bundesligában, bár a csapata gyengélkedése miatt az utóbbi kilenc bajnokijából csak két meccset hozott le kapott gól nélkül. A védelemben a belga Genkben futballozó Jere Uronenre, illetve a Svédországban játszó Joona Toiviora lesz érdemes figyelni.

A finnek legerősebb egysége a középpálya, a 25 éves Robin Lod a spanyol másodosztályban játszó Sporting Gijon játékosa, a 21 éves Fredrik Jensen pedig a német Augsburgban játszik. Előbbi kilenc meccsen egy gólnál és egy gólpassznál jár, utóbbi ugyanakkor sérülés miatt csak 22 percet játszott eddig a Bundesligában.

a csapat legveszélyesebb játékosa pedig egyértelműen Teemu Pukki, aki az angol másodosztályban hét gólt és két gólpasszt szerzett 13 mérkőzésen.

A görögök ellen 4-4-2-t játszottak a finnek, jó eséllyel ellenünk is az alapfelállásukban lépnek pályára.

Finnország kerete

Kapusok: Lukas Hradecky (Bayer Leverkusen, német), Jesse Joronen (FC Köbenhavn, dán), Anssi Jaakkola (Reading FC, angol)

Védők: Paulus Arajuuri (Bröndby IF, dán), Albin Granlund (Örebro SK, svéd), Markus Halsti (Esbjerg, dán), Juha Pirinen (HJK), Janne Saksela (Sparta Rotterdam, holland), Joona Toivio (BK Häcken, svéd), Jere Uronen (KRC Genk, belga), Sauli Väisänen (FC Crotone, olasz)

Középpályások és támadók: Thomas Lam (PEC Zwolle, holland), Glen Kamara (Dundee FC, skót), Petteri Forsell (MKS Miedz Legnica, lengyel), Fredrik Jensen (FC Augsburg, német), Robin Lod (Sporting Gijón, spanyol), Eero Markkanen (Dalkurd, svéd), Teemu Pukki (Norwich City, angol), Rasmus Schüller (Minnesota United, amerikai), Simon Skrabb (IFK Norrköping, svéd), Pyry Soiri (Admira Wacker, osztrák), Tim Sparv (FC Midtjylland, dán), Robert Taylor (Tromsö IL, norvég), Jasse Tuominen (BATE Boriszov, fehérorosz)

Rossi és Dzsudzsák is visszatér

Jobban lehet látni a tribünről, mint a pálya széléről, és kevesebb a kockázata annak, hogy valami miatt eltiltják az embert. Ám sokkal inkább szenvedtem a lelátón, tudván, hogy nem avatkozhatok bele a mérkőzés menetébe, nincs befolyásom semmire, és ez elég frusztráló érzés

– mondta szombati sajtótájékoztatóján Marco Rossi, aki az észtek ellen eltiltás miatt nem lehetett ott a kispadon. A kapitánynak egyébként tetszett a válogatott játéka, de mivel a finnek más szintet képviselnek, ezért a taktikán is változtatni kell, vagyis lesz pár csere a kezdő csapatban.

Az észtek elleni mérkőzést a padon kezdte Dzsudzsák Balázs, és bár nem teljesített rosszul az utolsó fél órában, hiánya nem nagyon érződött meg a csapat játékán. Nagy Dominik kiválóan játszott a baloldalon és Kalmár Zsoltra sem lehetett panasz a másik szélen, ennek ellenére Rossi azt nyilatkozta, hogy vélhetően kezdeni fog a csapatkapitány.

A védelem is egészen jól működött, a Baráth-Orbán-Kádár-Korhut négyessel, de a kapitány szavaiból kiindulva elképzelhető, hogy Baráth helyett a sérülésből felépülő Lovrencsics Gergő fog kezdeni. Illetve visszatérhet a kapuba Gulácsi Péter, aki az észtek ellen gyomorrontás miatt nem játszhatott.

Nagy Ádám, Kovács István és Szalai Ádám helye biztosnak tűnik, Pátkai Máté azonban kisárgázta magát, így biztos, hogy nem játszik a finnek ellen. Helyette vélhetően Kleinheisler László fog kezdeni.

A MAGYAR VÁLOGATOTT POTENCIÁLIS KEZDŐJE (4-2-3-1): Gulácsi Péter – Lovrencsics Gergő, WILLI ORBÁN, KÁDÁR TAMÁS, KORHUT MIHÁLY – NAGY ÁDÁM, KLEINHEISLER LÁSZLÓ – Dzsudzsák Balázs, KOVÁCS ISTVÁN, NAGY DOMINIK – SZALAI ÁDÁM.

A kiesésre és a harmadik kalapra is minimális az esély

Bár csoportutolsók már nem lehetünk, a leggyengébb csoportharmadikként is kieshetünk a D ligába. Jelenleg ugyanis három pontunk és mínusz 1-es gólkülönbségünk van a többi harmadik helyezettel összevetve, mivel az észtek elleni négy pontunk és +2 gólunk kieseik. Ha valamilyen okból kikapunk a finnektől, mindössze ezzel a három ponttal gazdálkodhatunk. 

A válogatott szerencséjére az előző forduló jól alakult ilyen téren:

Albániának már nincs több meccse, így ha nem kapunk ki ötnél több góllal a finnektől, akkor nem kell izgulni, garantáltan bennmaradunk a C divízióban.

A C divízió csoportjai

1. csoport: 1. Izrael – 6 pont, 2. Skócia – 6, 3. Albánia – 3

2. csoport: 1. Finnország – 12, 2. Görögország – 9, 3. Magyarország – 7, 4. Észtország – 1

3. csoport: 1. Norvégia – 10, 2. Bulgária – 10, 3. Ciprus – 5, 4. Szlovénia – 2

4. csoport: 1. Szerbia – 11, 2. Románia– 9, 3. Montenegró – 7, 4. Litvánia – 0

A harmadik kalap elérése már bonyolultabb. Amennyiben megvernénk a finneket például 2-0-ra és a görögök is kikapnának, akkor a többi csoportmásodikhoz viszonyítva 6 ponttal és +1-es gólkülönbséggel állnánk. A jelenlegi csoportmásodikok közül Bulgáriának 7, Skóciának 6, Romániának 3 pontja van.

A bolgárokat már sehogy nem előzhetnénk, a skótoknak pedig +5-ös a gólkülönbségük, így a harmadik kalapot érő második legjobb csoportmásodik helye kvázi lehetetlen távolságban van. A második helyről viszont legalább lenne esélyünk az NL-playoffra.

A REALITÁS ÉS AZ EDDIGI PAPÍRFORMA ALAPJÁN ÚGY NÉZ KI, HOGY A SKÓTOKNAK HÁLA MEGÚSSZUK A KIESÉST, AZONBAN A CSOPORT MÁSODIK HELYÉRE ÉS A HARMADIK KALAPRA MINIMÁLIS AZ ESÉLYÜNK. HA pedig A GÖRÖGÖKET NEM ELŐZZÜK, AKKOR VASÁRNAP VÉGET ÉR SZÁMUNKRA A NEMZETEK LIGÁJA.

A 2020-as budapesti Eb-meccsre tehát csak a selejtezők kínálta esély marad, de a december másodikai sorsolást ebben az esetben a negyedik kalapból várjuk. Csak a két legjobb hely jelent automatikus részvételt és a selejtezőben szinte biztosan találkozunk nagyágyúval. Míg a görögök és a finnek messze nem voltak azok.

Borítókép: a magyar csapat a Magyarország-Észtország mérkőzés után. Fotó: Huszti István / Index.

Rovatok