Index Vakbarát Hírportál

Kiprich miatt holland turisták mennek Tatabányára

2018. november 18., vasárnap 12:20 | aznap frissítve

A korábbi magyar és ciprusi gólkirály, Feyenoord-gólvágó, 70-szeres magyar válogatott Kiprich Józseffel közölt interjút a Bors vasárnap, amiből egyebek mellett az is kiderült, hogy a holland turisták a mai napig meglátogatják őt Tatabányán.

A lap először előző munkájáról, a vértesszőlősi focicsapat edzői posztjáról kérdezte Kiprichet. A korábbi válogatott 2015 óta dolgozott edzőként a csapatnál, ahol a szurkolók is kedvelték őt, ám mint kiderült, lecserélték a teljes, általa ütőképesnek tartott játékoskeretet, ezért távozott a klubtól.

Korábbi holland klubjával, a Feyenoorddal kapcsolatban azt kérdezték tőle, hogy eszébe jut-e néha, hogy még mindig ő a csapat legnépszerűbb légiósa, amire csak annyit válaszolt, hogy eszébe jut, és az is jól esik neki

amikor holland turisták beállítanak Tatabányán hozzá, és meghívják egy vacsorára.

Kiprich azt is hozzátette, hogy a hollandoknál szerzett pénzéből a mai napig megél, de a várakozást nem szereti, szívesen edzősködne, hiszen a foci az, amihez ért. Mint mondta, jelenleg fiai bajnoki meccseire jár, emellett pedig korábbi tatabányai csatártársával, Plotár Gyulával horgászik.

A válogatottal kapcsolatban beszélt arról, hogy az 1986-os mexikói vb előtti ausztriai edzőtáborban próbálta faggatni Törőcsik Andrást a cseleiről. Azt is megjegyezte, nem lehet megmondani, hogy mi lett volna a szovjetek elleni, 6-0–val végződött meccsen, ha Törőcsiknek nem kell talpcsonttörés miatt kihagynia a mérkőzést.

A mexikói vb-ről azt is elmondta, szerinte badarság volt szétzavarni Mezey György kapitány válogatottját, mert

ha az a csapat együtt marad, kijut az 1990-es olaszországi vb-re.

Válogatott karrierje során az osztrákok ellen szerzett 1985 tavaszi bécsi derbin elért duplájára a legbüszkébb, mert mint mondta, az a 3-0 juttatta őket Mexikóba.

1995-ben hangosan zokogott, amikor egy győztes holland kupadöntő után a csapattársai vállon vitték körbe a sta­dionban, erről azt mondta, hogy élete legszebb hat évének végére került pont. Hiába akartam maradni, hiába rúgtam 128 tétmeccsen 53 gólt, az előírások szerint az lehetetlen volt – tette hozzá Kiprich.

Rovatok