Index Vakbarát Hírportál

Játék nélkül is jobb pozícióba kerülhetünk

2018. november 20., kedd 09:48

Kedd este valamennyi országnak befejeződik a Nemzetek Ligája, és 22.40 körül már pontosan tudni, hogy a magyar válogatott megőrizte-e 31. helyét, vagy javított esetleg egy pozíciót.

Ha igen, akkor a harmincadik hellyel a december másodiki Európa-bajnoki selejtező sorsolásán a harmadik kalapba kerülünk. Ha nem, akkor a negyedik kalapból várjuk a folytatást, és ennek megfelelően még jobban kiszolgáltatottak leszünk. Persze, a szerencse még ekkor is mellénk állhat.

Az elejétől fogva hangsúlyoztuk, miután még a tavaly júniusi Andorra vereség miatt kikerültünk a B divízióból, hogy nemcsak minden pontnak, hanem minden gólnak jelentősége van. Ha a B-ben maradunk, akkor most nem kellene matekozni, de ezt is megszokhattuk már, mivel nem tudunk folyamatosan jól futballozni.

Szóval, minden gólnak jelentősége lett. 

Ha ugyanis 3-0-ra verjük a finneket vasárnap, amire meg is volt az esélyünk, akkor most este elég lenne a skótok minimális arányú győzelme Izraellel szemben.

Így azonban a legalább kétgólos skót siker az üdvözítő nekünk, akkor tudunk egy helyet előrelépni, és összesítésben a 30. helyen zárni. Mert a vesztes Izrael kudarca után mögénk kerülne, a skótok pedig javítanának.

Egy pozíciót még ronthatunk is, ha a románok nyernek Montenegróban a csoportjukat eddig vezető szerbek pedig kikapnak otthon Litvániától, de ezzel most ne foglalkozzunk, de jól érzékelteti a sorozat bonyolultságát.

A harmincadik helynek azért is van jelentősége, mert a feltöltésnél kedvezőbb lehetőséget biztosít.

Nem mellékesen, azt is jelenti, hogy ha két 32-n kívüli csapat jutna ki az Eb-selejtezőből, mi akkor is biztonságban vagyunk. Ha a 31. helyen maradunk, akkor viszont csak egy ilyen nemzet lehet, amelyik váratlan menetelésbe kezd jövőre. (Ilyen lehet a görög, bár pillanatnyilag nem sok jel utal erre.)

Mivel még mindig nagyon képlékeny ez az egész, a feltöltésről egy gondolat. Alaptétel: 32 feletti sorszámú ország kiesik.

Íme a majdnem végső sorrend

Az A divízióból tételezzük fel, mindenki kijut, csak Izland nem.

A B-ből 7 ország kijut direktben, öt azonban nem. Ők öten: Wales, Csehország, Törökország, Írország, Észak-Írország

A C-ből kettő jut ki. Mondjuk a két legerősebb: Szerbia és Norvégia.

Akkor a helyzet a következő.

A B divízió legrosszabb csapata felkerül Izlandhoz, a C két legrosszabb csapatával együtt.

Szerdán már jobban lehet modellezni, de a mai állás szerint összejöhet egy olyan csoport, amelyikben Izland, Észak-Írország, Magyarország és Románia van.

Izland Romániával (32.) hazai pályán játszhat, nekünk Belfastba kell mennünk. A két győztes továbbjut, és sorsolás határozza meg, melyik lehet a döntő pályaválasztója.

Ha a harmincadik helyre kerülnénk, még az is előfordulhat, hogy a playoff elődöntőjét 2020 március végén Budapesten rendezhetnénk az új Puskás stadionban. Nincs sok esély erre, de azért van.

Még egy változat.

Az A-ban ketten maradnak (Izland és Lengyelország), a B-ben négyen, a C-ből egy (Szerbia) megy ki a selejtezőből.

Akkor a C két legrosszabbja (magyar, román) csatlakozik az A csapataihoz, míg a B lejátssza a saját négyes playoffját.

A kijutó C-s válogatott helyére a divízió legjobb csoportmásodikja kerül, vagyis Szerbia helyett Bulgária.

Ez esetben Izland-Magyarországot láthatunk a playoffban. És lesz egy lengyel-román is.

Ha kellően felcsigáztuk az olvasókat, hamarosan újabb levezetéssel jelentkezünk. Kivált, ha már megvan a végső sorrend. December másodikán pedig még tisztábban látunk, ha már megvan a sorsolás.

Jövő novemberben, ilyenkor pedig már minden kiderül, addig csak 365-öt kell aludni.

Rovatok