Index Vakbarát Hírportál

Gattuso elfelejtette a legalapvetőbb edzői trükköt

2018. november 26., hétfő 09:11

A Lazio vendégeként lépett pályára az AC Milan a Serie A 13. fordulójában. A hazaiak játszottak jobban, de egy szerencsés gól után a Milan szerezte meg a vezetést, Gennaro Gattuso ugyanakkor borzasztóan menedzselte az órát, a hosszabbításban egyenlíteni tudott a Lazio.

A mérkőzés első félideje meglehetősen eseménytelenül telt, egy-két helyzeten és Sergej Milinković-Savić sárga lapján kívül nem sok mindent történt. A második játékrészben már jobban felpörögtek az események, a Lazio nagyon akarta a győzelmet, jobban játszott és többet támadott, de Wallace öngólja utána a Milan került előnybe a 78. percben.

A Lazio ezután sem adta fel, a bíró pedig öt perc hosszabbítást jelzett. Ekkor Gennaro Gattusónak még megvolt mindhárom cserelehetősége: rá is fért volna a csapatra némi frissítés, a cserékkel meg lehetett volna törni a Lazio lendületét, illetve a hosszabbítás egy jelentős részét is lepörgethette volna. Ennek ellenére egyszer sem cserélt (bírálják is miatt az olaszok, többek között Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes is), a 94. percben pedig Correa megszerezte az egyenlítő gólt.

A döntetlen után a Lazio maradt a negyedik helyen az olasz bajnokságban. A Milan az ötödik, egy pontra lemaradva a római csapat mögött.

tabella

Rovatok