A magyar futballválogatottat vezetni nem feltétlenül hosszú távú munka: az elmúlt 25 évben tizennyolcszor cserélt szövetségi kapitányt a Magyar Labdarúgó Szövetség. Marco Rossi előtt ráadásul öt külföldi kapitányunk is volt, megnéztük, mire vitték a magyar válogatott után.
Hatalmas presztízs, ha valaki szövetségi kapitányként képviselheti a saját – vagy esetenként más – hazáját a nemzeti csapat élén, de a karrierjük csúcsán lévő edzőknél egyértelműen a klubcsapat a prioritás. Nem véletlenül választotta Dárdai Pál sem a Herthát, ahogy Julen Lopetegui sem tudott nemet mondani a Real Madridnak, még ha meg is bukott vele.
A klubfutball ugyanis szakmailag sokkal elismertebb, nem mellesleg pedig összehasonlíthatatlanul több pénz van benne.
A szövetségi kapitány a kirakatban van, ezért alaposan át szokták gondolni, kiket ültetnek oda. A hazai edzők általában előnyt élveznek, mert jobban értik hazájuk futballját, jobban tudják, mit és hogyan oktatnak a gyerekeknek. Ennek megfelelően sokszor jobban fel tudják készíteni a csapatot. Ha azonban egy ország futballja akkora gödörben van, mint a mienk, akkor nyilván nehéz megfelelő szakembert találni.
Ezért volt Magyarországnak csak az elmúlt 25 évben 18 szövetségi kapitánya.
Ugyanakkor nem csak a magyar edzők buktak, általában a külföldieknek sem sikerült komoly eredményeket elérniük.
1920-tól számítva a magyar válogatottnak 51 szövetségi kapitánya volt, azonban egészen a rendszerváltásig kellett arra várni, hogy egy külföldi üljön le a kispadra. A megtiszteltetés a romániai magyar Jenei Imréé lett, aki 1992 márciusától 1993 márciusáig volt a válogatott edzője.
Jenei ráadásul jó nevű edző volt, négyszer nyert román bajnokságot, háromszor román kupát, egyszer pedig a BEK is összejött neki: a Steaua Bucureștivel a Barcelonát győzte le büntetőkkel 1986-ban. Válogatott szinten is volt tapasztalata, a románokat húsz év után juttatta ki az 1990-es világbajnokságra, ahol a szovjeteket és az argentinokat megelőzve még a csoportból is sikerült továbbjutnia (Kamerun mögött másodikként). 1991-ben visszatért a Bukaresthez, de ott nem húzta sokáig, egy évvel később pedig megszerezte őt a magyar szövetség.
Jól kezdett a válogatott élén, Ukrajnát és Ausztriát is megverte vele a csapat, de az első tétmeccsén csúnyán megégett: hazai pályán a gyorsan megszerzett vezetés után 2-1-re kaptunk ki Izlandtól a világbajnokság selejtezőjében. Luxemburgot már sikerült legyőzni, de a görögök ellen csak egy döntetlenre és egy idegenbeli vereségre futotta. Ez Jenei kapitányságának végét eredményezte, pedig lehet, hogy korai volt a menesztése.
A válogatott Puskás Ferenccel sem ment semmire (ő is csak Luxemburgot tudta legyőzni tétmeccsen), Jenei pedig később még nyert egy román bajnoki címet, a román válogatottat pedig kijuttatta a 2000-es Európa-bajnokságra, ahol a csapat a legjobb nyolc közé jutott. Magyar nemzetiségűként ő lett minden idők egyik legelismertebb román futballedzője.
Jenein kívül még öt külföldi szövetségi kapitánya volt a magyar válogatottnak: Lothar Matthäus, Erwin Koeman, Bernd Storck, Georges Leekens és Marco Rossi. Utóbbit még korai értékelni, a többiek megítélése eléggé felemás.
Matthäus 2004-ben érkezett, és 28 meccsen vezette a magyar csapatot (11-et nyert meg). A német futball valaha volt egyik legnagyobb játékosának nem volt komoly edzői tapasztalata, az osztrák Rapid Wiennél és szerb FK Partizannál dolgozott pár hónapot, ennek ellenére az MLSZ benne látta a magyar futball megmentőjét.
ám A német legenda ÖSSZESSÉGÉBEN csalódást okozott.
A világbajnoki selejtezőkben a csapat csak a hárompontos Máltát és a négypontos Izlandot tudta legyőzni, a csoportban Bulgária is megelőzte, és csak a negyedik helyen végzett. Ráadásul felmerült vele kapcsolatban, hogy gyakran olyan játékosoknak adott lehetőséget a válogatottban, akiknek a menedzserével szoros gazdasági kapcsolatban állt. 2006-ban távozott, és ezzel a buktával gyakorlatilag véget is ért az edzői karrierjének érdemi része.
A kudarc után még aláírt az Atlético Paranaense-hez, de hét meccs után lelépett a csapattól. Később Giovanni Trapattoni segítőjeként bajnok lett a Red Bull Salzburggal, de egy év után innen is kivágták. Még kapott lehetőséget a Maccabi Netanjánál, de Izraelben sem bírta tovább egy évnél, majd csúnyát bukott a bolgár válogatott élén:
tíz meccséből csak hármat nyert meg – amiből kettő barátságos meccs volt Ciprus és Szaúd-Arábia ellen –, továbbá három döntetlen és négy vereség jött össze. 2011 óta nincs csapata.
Matthäus nagy fájdalma, hogy a német klubfutball soha nem volt rá kíváncsi, ami jelzés értékű. Jelenleg inkább megmondóember, mint szakértő, az egész ország ismeri a nevét.
A német után Bozsik Péter és Várhidi Péter kapott lehetőséget a szövetségtől. Előbbinek a Málta elleni 2-1-es, utóbbinak nem sokkal a moldovai 3-0-s égés után ért véget a szövetségi kapitányi pályafutása, az MLSZ pedig ismét külföldön kezdett el keresgélni. A megoldást a holland Erwin Koemanban látták.
Koeman sem volt kifejezetten tapasztalt, de a holland RKC Waalwijkben és a Feyenoordban így is lehozott 118 meccset, mielőtt 2008 májusában leült a magyar válogatott kispadjára. A még játékos Dárdai ráadásul azt mondta akkoriban, hogy a Koeman az egyik legfelkészültebb külföldi edző.
A jó kezdés vele is összejött, 3-2-re vertük barátságos meccsen az Eb-címvédő görögöket, és a 2010-es vb selejtezőjében is jól kezdtünk: döntetlen a későbbi csoportgyőztes Dánia ellen, és végre stabilan, kapott gól nélkül verni tudtuk a nálunk gyengébb Albániát és Máltát.
A portugáloktól és a svédektől azonban oda-vissza kikaptunk, három ponton múlott a csoport második helye. Továbbá Koemannak sikerült összevesznie az akkor csúcsformája felé közelítő, később az angol Fulhammel Európa Liga-döntőbe jutó Gera Zoltánnal is,
akinek sem a mentalitását, sem a kvalitásait nem találta elég jónak.
Ezzel ugyanakkor csak Gera járt jól, ugyanis nem volt részese a belgák és a németek elleni 3-0-s, illetve a hollandok elleni 6-1-es zakónak. A csúfos vereségek pedig Koeman állásába kerültek 2010-ben.
A holland edző talált magának munkát a menesztése után, de nem nevezhető sikertörténetnek a karrierje. Az Utrechtben 10, a másodosztályú FC Eindhovenben 9 meccsig bírta, majd két évig az RKC Waalwijkban edzősködött (18 győzelem, 23 döntetlen és 34 vereség a mérlege).
2014 óta leginkább asszisztens edzőként dolgozott az öccse, a jelenlegi holland kapitány Ronald Koeman alatt (az Evertonban 58, a Southamptonban 91 meccsen), majd 2018 augusztusában elfogadta a Fenerbahce asszisztensi állását Phillip Cocu mellett.
A TÖRÖK CSAPATTAL JÓL DÖNTÖTT, COCU MENeSZTÉSE UTÁN Ő LETT AZ IDEIGLENES FŐEDZŐ.
Négy meccsen két győzelem, egy döntetlen és egy vereség a mérlege, utóbbi a Trabzonspor ellen jött össze vasárnap. A Galata elleni rangadót 2-2-re hozta le idegenben, ami elég komoly siker.
Koeman kivágása után Egervári Sándor lett a válogatott szövetségi kapitánya, aki a meccsei felét megnyerte – egyedül Dárdai Pál rendelkezik nála jobb mutatóval az elmúlt 25 évben. A magyar futball viszonylag sokat köszönhet nekik, hisz Pintér Attila után Dárdai vissza tudott nyúlni egy használható rendszerhez, és lefektette azt az alapot, amivel Bernd Storck – aki a kazah FC Alma-Ata, a kazah és néhány korosztályos válogatottan kívül semmit nem vezetett korábban – egész jól elevickélt egy darabig.
Természetesen a német edzőnek is fontos érdemei abban, hogy a magyar csapat 2016-ban kijutott az Eb-re, illetve ott megnyerte a csoportját. Ugyanakkor minél inkább a saját képére formálta a csapatot, minél inkább kellett volna motiválni és fegyelmezni a játékosokat, annál mélyebb gödörbe került a válogatott.
Döntetlen Feröer ellen, vereség Andorrától, a leggyengébb szereplés a vb selejtezőjében 2002 óta.
Storcknak mennie kellett, hazájában szóba hozták kisebb csapatokkal, de végül nem kapott szerződést. Idén viszont Belgiumban igen.
Storck eddig 10 bajnokin és egy kupameccsen vezette a Mouscront, amit nulla ponttal és hat vereséggel vett át. A kupában nyert, a bajnokságban három győzelem, négy döntetlen és három vereség a mérlege, így a csapat már 14. a 16 fős belga bajnokságban.
Storck után az MLSZ rátalált Georges Leekensre, aki mint megtudtuk, nem kellett a románoknak, nálunk viszont az első helyen állt az adatbázisban. Korábban többször volt Belgium és Algéria szövetségi kapitánya, de vezette egy ideig a Club Brugge-t és a Gentet is, illetve majdnem csodát tett az Excelsior Mouscronnal. Komolyan vehető eredményei ugyanakkor az utóbbi időben nem voltak, Csányiékkal mégis el tudta hitetni, hogy neki köszönhető az a belga válogatott, ami minket 4-0-ra kiütött az Eb kieséses szakaszában.
A belga edzőnek ugyanakkor a hízelgésen kívül semmi nem ment, és egy ilyen eredménysort tudott csak felmutatni:
Nulla győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel küldték el idén júniusban. Leekens azonban nem sokáig maradt munka nélkül, a tunéziai Étoile Sportive du Sahel lecsapott rá.
Egy darabig úgy nézett ki, hogy a 10-szeres bajnoknál megtalálta a helyét, de két győzelem és három döntetlen után hétfőn felbontották a szerződését. Az okokról egyelőre nem tudni, de a probléma talán a klubbal lehet, Leekens elődjét is két győzelem és egy döntetlen után váltották le.
Jenei Imre (1992–93) – 6 győzelem, 4 döntetlen, 4 vereség, 42,9 %-os győzelmi mutató
Lothar Matthäus (2004–06) – 11 győzelem, 3 döntetlen, 14 vereség, 39,3 %-os győzelmi mutató
Erwin Koeman (2008–10) – 7 győzelem, 4 döntetlen, 9 vereség, 35 %-os győzelmi mutató
Bernd Storck (2015–17) – 8 győzelem, 7 döntetlen, 10 vereség, 32 %-os győzelmi mutató
Georges Leekens (2017–18) – 0 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség, 0 %-os győzelmi mutató
Ha nem számítjuk a külföldieket és Rossit, illetve a néhány meccsen edzősködő Szélesi Zoltánt, Csábi Józsefet és Puskás Ferencet, akkor kilenc magyar edző ült a válogatott kispadján az elmúlt negyedszázadban. Közülük egyedül Dárdai mondhatja el magáról, hogy sikeres pályafutása lett a válogatott után.
(Borítókép: Marco Rossi a Magyarország - Görögország mérkőzésen 2018. szeptember 12-én. Fotó: Huszti István / Index)