Index Vakbarát Hírportál

Neymar úgy feltüzelte a közönséget, hogy közben focizni is elfelejtett

2018. november 29., csütörtök 08:55 | aznap frissítve

Rendkívül fontos meccsen 2-1–re verte hazai pályán a PSG a Liverpoolt a Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában, így az angolok két hét múlva az Anfielden kénytelenek lesznek ki-ki meccset játszani a Napolival a továbbjutásért.

A PSG második gólját lövő Neymar elég jó napot fogott ki, de így is összehozott egy egészen röhejes jelenetsort, mikor a második félidőben annyira el volt foglalva a közönség feltüzelésével, hogy azt se vette észre, hogy őt próbálják megjátszani.

A brazil csatár Kimpembe passzát engedte el maga előtt integetés közben, így a Liverpool jöhetett bedobással az akció után. A rend kedvéért azért érdemes megemlíteni azt is, hogy Neymar a szerdai góljával lehagyta Kakát, és már ő a legeredményesebb brazil a BL-ben, a meccs végén pedig volt egy egészen káprázatos esernyőcsele is – mondjuk azt hozzá kell tenni, hogy utána el is vesztette a labdát.

Az ajándék labdával sem ment egyébként sokra a Liverpool, a párizsiak ugyanis kiválóan őrizték az előnyüket, így a Napoli győzelme ellenére is versenyben maradtak a C csoportból való továbbjutásért.

Rovatok