Index Vakbarát Hírportál

A Marseille-nek nem kell ellenfél, veri saját magát

2018. november 30., péntek 19:30

Könnyedén intézte el az Eintracht Frankfurt a Marseille-t az Európa Liga csütörtöki ötödik fordulójában, de ebbe elég jelentősen besegített a francia csapat védelme, amely két öngólt is jegyzett a meccsen.

Már az első percben vezetett a Bundesliga 3. helyén álló klub, majd jött Luis Gustavo különszáma a 17. percben. A frankfurti támadók addig szorították saját kapujuk elé a vendégeket, míg Luis Gustavo a hazaadást választotta. De úgy, hogy a kapusa még véletlenül se érje el a labdát, ami zavartalanul érte el a bal alsó sarkot.

A második félidő 62. percben jött a következő szarvashiba, ezt a szenegáli Bouma Sarr követte el. Egy jobb oldali beadást vágott a saját kapujába úgy, hogy gyakorlatilag többméteres körzetben nem állt mellette senki.

A frankfurtos Jovic aztán még egyszer betalált - ehhez is kellett a védő Rolando és kapusa szerencsétlenkedése -, így kiütés lett a vége.

Ahogy a Marseille EL-szereplésének is, hiszen az ötödik meccsen sem sikerült nyernie, egyetlen döntetlenje van, biztosan kiesik. A Frankfurt meg biztosan továbbmegy, hiszen mind az öt csoportmeccsét megnyerte eddig.

aaaaaaa

Rovatok