Index Vakbarát Hírportál

Robben: Lehet, hogy befejezem

2018. december 10., hétfő 11:38

Elképzelhetőnek tartja, hogy a mostani szezon végén visszavonul Arjen Robben, a Bayern München szélsője.

A 34 éves játékos alig több mint egy héttel ezelőtt jelentette be, hogy az idény végén távozik a Bayerntől, most pedig a Kicker című szaklapnak adott interjúban arról beszélt, lehetséges, hogy végleg befejezi.

"Az ilyesmi természetesen nagy lépés, nem egyik napról a másikra dönti el az ember" - mondta Robben, hozzátéve, hogy a Bayerntől való távozáson sokat gondolkodott, úgy érezte, a szurkolókkal és a klubbal szemben is korrekt volt, és a legmegfelelőbb pillanatot választotta ehhez.

A januárban 35 éves támadó 2009 óta több mint 300 mérkőzést játszott a müncheni csapatban, amellyel többek között hét bajnoki címet nyert. Eredményes játékát jelzi 143 gólja, köztük az, amellyel a Bayern München 2013-ban - a döntőben a Borussia Dortmundot verve - megnyerte a Bajnokok Ligáját.

A 96-szoros holland válogatott játékos azt mondta, előfordulhat, hogy visszatér hazájába, de ha nem érkezik minden szempontból megfelelő ajánlat, akkor jövőre abbahagyhatja. (MTI/Index)

Rovatok