Mint az közismert, a magyar kormány igen sok pénzt áldoz határon túli futballcsapatok támogatására. Két év alatt mintegy
20 milliárd forintot költött országunk a Szerbiában, Romániában, Szlovákiában, Ukrajnában és Szlovéniában található összesen 9 futballakadémiára.
Az Átlátszó újságírói kikérték az összes vonatkozó szerződést a támogatások elosztásában közreműködő szervezetektől, a kapott információt pedig egy cikksorozatban dolgozzák fel. A kedden rajtoló széria első felvonásában a román, szlovák és szerb csapatoknál landoló 16 milliárd forintnyi támogatás történetét mutatják be.
A cikkek legfontosabb átfogó megállapítása, hogy a támogatások igen nagy százalékban olyan csapatokhoz kerültek, melyeknek tulajdonosát, vezetőjét személyes kapcsolat fűzi Orbán Viktorhoz, vagy üzletileg kötődnek Mészáros Lőrinc gazdasági köreihez. Az Átlátszó keddi cikkeiben szereplő klubok közül egyedül a Komárom FC kapcsán nem állapítható meg rögvest ilyen összefüggés.
Ugyanakkor a 2,4 milliárd forintos állami támogatást és magyar állami cégeken (pl. MOL) keresztül további milliárdokat kapó felvidéki DAC (Dunaszerdahely) tulajdonosa, Világi Oszkár saját bevallása szerint 1990 óta barátja Orbánnak.
A vajdasági Topolya csapata azért kapott 3 milliárdot miniszterelnöki utasításra – egy akkor még tervek szintjén sem létező akadémiára, mert egy szerbiai magyar edző, Árok Ferenc – a felcsúti stadion megtekintésekor összehaverkodott Orbánnal, és kilobbizta nála. A 99%-ban magyarok lakta Tóthfaluban évek óta működő, magyar nyelvű, csak magyar gyerekeket nevelő Nyers István akadémiának nem volt ilyen nexusa Orbánhoz, nem is kaptak sokáig egy fillért se Magyarországtól. Topolya viszont már 4,5 milliárd forintnál jár.
Az összesen 3,7 milliárd forint támogatásban részesülő román harmadosztályú FK Csíkszereda elnöke, Szondy Zoltán maga mondta az akadémia kollégiumának átadásán, hogy “a baráti kapcsolatok hozták létre ezt a létesítményt”. Az Átlátszó helyi forrásai szerint a csíkszeredai helyszínválasztás azért is különös, mert ebben a városban speciel minden a hokiról szól, és csak az választ más sportot, aki a jégkoronghoz teljesen tehetségtelen.
A Sepsi OSK 2 milliárd forintot kapott. A román első osztályban játszó sepsiszentgyörgyieknek már egy 2016. december 20-i kormányhatározat előirányzott 1 milliárd forintot, ám a támogatási szerződést csak 2017.április 12-én írták alá. Öt nappal az után, hogy bejegyezték a csapatot működtető gazdasági társulást, a Sepsi OSK SA-t, aminek a Sepsi OSK sportegyesület csupán kisebbségi tulajdonosa. A részvények 51 százalékát a Hodut Rom SRL, a magyarországi Hódmezővásárhelyi Útépítő Kft. helyi leányvállalata birtokolja, aminek végső tulajdonosa Varga Károly, Mészáros Lőrinc volt üzlettársa.
Egyedül a Komárom FC esetében nem nyilvánvaló a politikai-gazdasági kötődés a NER vezető alakjaihoz. Ahogy egyébként az sem, miért akart Orbán Viktor mindenáron egy új stadiont építeni Révkomáromban. Czíria Attila, aki az MKP és a Híd közös révkomáromi polgármesterjelöltje volt a 2014-es szlovák önkormányzati választások idején, így emlékezett vissza az Átlátszónak:
Amikor a miniszterelnök úr megkérdezte, hogyan tudna segíteni a magyar állam Komáromnak és a régiónak, arról beszéltem, hogy itt van a volt mezőgazdasági iskola, amelyet éppen akkor árult el(sic!) a megye, azt meg lehetne venni, és csinálni egy erős magyar mezőgazdasági szakközépiskolát, mert az nincs az országban és Komárom a mezőgazdasági régió közepén helyezkedik el. (…) Orbán Viktor felvetette, mi lenne, ha épülne egy új stadion. Azt feleltem, miért ne, ha az egyéb fejlesztések mellett erre is jut.
De nem csak Révkomárom esetében nem világos, miért preferálja ennyire a magyar kormány, hogy a támogatását jelentős részben stadionokra költsék (Komáromban 1,8 milliárd ment a stadionra, 140 millió pedig a helyi akadémiára). A topolyai csapatnak még annyi nézője sincs, mint a komárominak, mégis egy nagyjából 4 000 fős stadionra költik a támogatás egy részét.
A Sepsi OSK esetében reálisabbnak tűnik az igény egy új stadionra, az pedig már szinte természetes, hogy az engedélyes kiviteli tervek felelős tervezője a Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft., ami Mészáros gyerekeinek az érdekeltsége. Illetve hogy a stadion a Hodut ROM SRL földterületén épül, azaz a telek Mészáros volt üzlettársának romániai leányvállalatáé.
Az említett országokban zajló magyar futballberuházások közül egyedül a DVTK és a Rimaszombat együttműködésében megvalósuló felvidéki futballakadémia ügye nem haladt semmit. Hiába kapott a diósgyőri csapat 1,5 milliárdot a projektre még 2017-ben, a helyi (rimaszombati) politikai játszmák és legfőképpen a polgármester ellenállása miatt a beruházás befulladni látszik. Ráadásul a diósgyőri klub tulajdonosának mostanság kisebb baja is nagyobb annál, hogy ilyesmivel foglalkozzon.
(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (középen j) és Világi Oszkár klubtulajdonos a klub utánpótláskorú játékosai társaságában a dunaszerdahelyi DAC 1904 futballklub akadémiája, a Mol Labdarúgó Akadémia megnyitó ünnepségén a szlovákiai Dunaszerdahelyen 2018. november 16-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)