Index Vakbarát Hírportál

Nikolics: Van az a helyzet, hogy örülnék a 0-0-nak

2018. december 12., szerda 16:02

Marko Nikolic vezetőedző szerint a Vidi FC csütörtökön mindent megtesz majd a csodáért a Chelsea ellen az Európa Ligában.

A szerb tréner úgy véli, az angol csapattal fontos és nagy meccset játszanak, amelyre játékosai úgy futhatnak ki, hogy esélyük van a továbbjutásra. Hozzátette, erre a szezon kezdetekor senki sem számított, ugyanakkor "a lehető legnehezebb ellenfél" ellen kellene csodát tenniük.

Nikolic kiemelte, az ősz folyamán játékosai sokszor csodát tettek, ezúttal a pontszerzés is az lenne. Futballistáinak plusz motivációt jelent, hogy sokan úgy vélik, semmi esélyük.

A gól nélküli döntetlennel a meccs előtt nem lennék elégedett, de utána, ha minden jól alakul, akkor a világ legboldogabb embere leszek

- mondta Nikolic arra célozva, ha a BATE kikap a PAOK-tól idegenben, nekik sem kell verniük a Chelsea-t, elég az iksz.

A fehérvári klub válogatott kapusa, Kovácsik Ádám emlékeztetett arra, hogy az első, londoni mérkőzésen sérülés miatt a kispadon ült, csütörtökön viszont végre pályára léphet egyik kedvenc csapata ellen. Szerinte ez is ugyanolyan futballmeccs lesz, mint a többi, jó hangulatban, nagy meccset játszhatnak.

Elárulta, az őszi menetelés mind fizikálisan, mind mentálisan "sokat kivett" belőlük, de a Chelsea elleni találkozón szerinte nem lesz problémájuk ezekkel.

A Vidi-Chelsea csütörtökön 18.55-kor kezdődik a Groupama Arénában, a meccsre minden jegy elővételben elkelt. A tévében a sport1 közvetíti.

A teltházas találkozót a macedón Aleksandar Stavrev vezeti.

A Vidi abban az esetben juthat tovább a csoportból, és kerülhet az egyenes kieséses szakaszba, ha több pontot szerez, mint a jelenleg második fehérorosz BATE Boriszov a görög PAOK vendégeként. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a magyar bajnok bravúrgyőzelemmel is kiesik, ha a fehéroroszok győznek Szalonikiben.

A csoportkörből magyar csapat még sohasem jutott tovább sem az Európa-ligában, sem a Bajnokok Ligájában. Legutóbb 15 évvel ezelőtt, a 2003/04-es szezonban "élte meg" a tavaszt egy európai kupában a Debreceni VSC, akkor még az EL elődjében, az UEFA Kupában. (MTI/Index)

Rovatok