Index Vakbarát Hírportál

Tíz emberrel mentett pontot a Honvéd a szombati rangadón

2018. december 15., szombat 22:01

Rendkívül izgalmas meccset játszott egymással szombaton a Honvéd és az Újpest az OTP Bank Liga 18. fordulójában, és bár minden esélye megvolt a győzelemre az emberelőnyben játszó újpestieknek, a végjátékban egyenlített, és így pontot mentett a Honvéd – írja az MTI.

Az első félidőben inkább a Honvéd kezdeményezett, de nem nagyon veszélyeztették a fegyelmezetten védekező Újpest kapuját. A 37. percben aztán Dino Skvorc egy teljesen értelmetlen szabálytalanság után begyűjtötte második sárga lapját, így létszámban megfogyatkozott a házigazda.

Ennek ellenére mégis ők örülhettek, a szünet előtt ugyanis Pajovic elkaszálta Gazdagot, az emiatt megítélt tizenegyest pedig Holender Filip panenkázta be az újpesti kapuba.

A szünet után aztán Beridze góljával gyorsan egyenlített az Újpest nem sokkal később pedig egy remekül felépített akció végén Novothny Soma góljával a vezetést is átvette. A Honvéd innentől eléggé beszorult, többnyire csak védekeztek, az Újpest pedig megelégedett a labdajáratással.

A kényelmes tempó a hajrában végül megbosszulta magát, a 89. percben a csereként beálló – és egyébként az Újpesttől kölcsönkapott – Tischler Patrik fejesével egyenlített a házigazda, így végül emberhátrányban is pontot tudtak szerezni.

A forduló többi meccse közül elsősorban a Paks és a DVTK meccsét érdemes kiemelni, ahol a havas pályán nem mozogtak túl magabiztosan a játékosok, de így is hamar beindult a gólgyártás, két percen belül két kísértetiesen hasonló fejesgól is esett az első félidőben.

A meccset végül a Diósgyőr nyerte, hiába védett ugyanis bravúrral tizenegyest a Paks kapusa, később nagyot hibázott egy távoli lövésnél.

A Debrecen simán verte a szintén emberhátrányba kerülő haladást, ezzel még egyet lökve a csapaton a kiesés felé, míg a Kisvárda az MTK-t, a Felcsút pedig a Mezőkövesdet intézte el. Utóbbi meccsen egyébként ismét bepróbálkozott egy félpályás lövéssel a felcsúti bombázó, de a mezőkövesdi kapus eszén nem tudott túljárni.

OTP Bank Liga, 18. forduló:

Rovatok